Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Román tehetséget szerződtetett a Genk – hivatalos

A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Jupiler League) szereplő KRC Genk hivatalos honlapján közölte a hírt, hogy hivatalosan is leigazolta Románia egyik legnagyobb tehetségét, Vladimir Screciut.

screciu

A még csupán 18 esztendős védekező középpályás a Craiova csapatában nevelkedett, ahol már a 2016/17-es szezonban is megkapta a lehetőséget, de istenigazából a mögöttünk hagyott szezonban robbant be. A 2017/18-as idényben ugyanis mondhatni meghatározó tagjává vált együttesének a román első-osztályban és sokat hozzátett ahhoz, hogy a Craiova a 3. helyen végezzen.

Jó teljesítményének köszönhetően Screciu a korosztályos válogatottakban is bemutatkozhatott, sőt, fiatal kora ellenére már az U21-esek között is pályára léphetett. Nem is csoda, hogy több nyugat-európai klub figyelmét is felhívta magára, köztük a portugál Benficáét és a belga Genkét. A labdarúgó kegyeiért folytatott versenyből az utóbbi került ki győztesen, amely 2 millió euróért szerződtette 3+1 évre.

A következő szezonban pedig akár az Európa ligában is pályára léphet az ifjú román, hiszen a Genk a 2. selejtezőkörben csatlakozik a küzdelmekhez.