Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette első igazolását a Manchester United – HIVATALOS

A Premier League-ben szereplő Manchester United csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy mindenben megegyeztek a Shakhtar Donyeckkel a brazil középpályás, Frederico Rodrigues de Paula Santos, azaz Fred leigazolásával kapcsolatban.

Screenshot_2

Forrás: manutd.com

A Manchester United hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolták az ukrán Shakhtar Donyeck csapatától Fredet. A 25 éves brazil középpályás már át is esett a kötelező orvosi vizsgálatokon, és aláírta szerződését is, ami 2023-ig kötelezi el a Vörös Ördögök mellett. A United arról nem adott információt, hogy mennyiért vették meg az ukránoktól, ám az angol sajtó szerint 52 millió fontot fizettek érte.

Fred 2011-ben, a brazil Internacionalban debütált a felnőttek között, majd 2013-ban, 15 millió euróért igazolta le a Shakhtar Donyeck, ahol az elmúlt öt évben 155 tétmérkőzésen 15 gólig és 15 gólpasszig jutott.

A brazil játékos természetesen nagyon örül, hogy Manchesterben folytathatja karrierjét:

“Ez a világ legnagyobb klubja, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen fantasztikus csapat tagja lehetek. Kiváló lehetőség ez, hogy együtt dolgozzak egy olyan sikeres edzővel, mint Jose Mourinho. Alig várom, hogy találkozzam a csapattársaimmal, és elkezdjük a közös munkát. Mindent köszönök a Shakhtar Donyecknek, akik mindent megadtak nekem az elmúlt öt évben.”