Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: a ráadásban húzta be Brazília Costa Rica ellen – videóval

Az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságon az “E” jelű kvartettben is megkezdődött a második csoportkör, melyben először Brazília mérkőzött meg Costa Ricával. A két nemzeti csapat számára egyaránt fontos volt a három pont begyűjtése, hiszen a Selecao csak ikszelni tudott Svájc legjobbjaival az első körben, míg Costa Rica Szerbiától szenvedett vereséget. Ezen a találkozón tehát mindkét csapatnak lett volna javítani valója.

A két nemzeti együttes a történelem során már többször is találkozott egymással, de ezeken leginkább csak a dél-amerikaiak örülhettek. A világbajnokságokon eddig kétszer futottak össze. 1990-ben, valamint 2002-ben is brazil győzelemmel zárultak a randevúk. A szövetségi kapitányok az előző körhöz képest nem sokat változatattak. Brazil oldalon a Corinthians védője, Fagner került be Danilo helyére, aki a mérkőzés előtti utolsó edzésen sérült meg. A közép-amerikaiaknál szintén egy változtatást eszközöltek, Oviedo került ki a csapatból, kinek a pozícióját Calvo foglalta el.

bracrc

A trükkök sem segítették a brazilokat az első félidőben. (kép: AFP)

A mérkőzés elején Coutinho egyből jelezte, hogy ismét megvan a lövőkedve, amit Svájc ellen is bemutatott a Barcelona támadója. A Costa Rica elleni próbálkozása viszont elkerülte a kapu felületét, így a Real Madrid kapusának, Keylor Navasnak nem kellett közbeavatkoznia. A valamivel jobb brazil kezdés után a közép-amerikaiak is felvették a ritmust, sőt a 14. percben még a vezetést is majdnem megszerezték, Borges azonban Alisson kapuja mellé lőtt. Pedig óriási lehetőség volt, bánhatták a costa ricaiak. Némi meglepődöttség után Neymárék több a tizenhatos előterében megítélt szabadrúgáshoz jutottak, de a beadások rendre gyengére sikeredtek. A félidő közepét elhagyva egyre erősödött a brazil nyomás után. A 28. percben Gabriel Jesus ugyan betalált, de gólját – jogosan – érvénytelenítették les miatt. Alig néhány pillanattal később Neymar kapott remek labdát Coutinhótól, de a PSG játékosa kicsit hosszan vette át azt, s végül Navas hárítani tudott. A 32. percben újra a világ legértékesebb játékosa volt a főszerepben. Neymar ezúttal a costa ricai büntetőterületen belül kavargatott, de lövőhelyzetben nem került, így a másik oldalra való ívelést választotta, de ez sem volt tökéletes megoldás, hiszen gól nem született. A 41. minutumban Marcelo próbált meg Real Madridos csapattársának, Navasnak az eszén túl járni, de a balhátvéd jobblábas lövését könnyedén hárította a portás. Megjegyeznénk, hogy ez volt a Selecao első kaput eltaláló kísérlete. A játékrész hajrájában és az egy perces hosszabbításban már nem forogtak veszélyben a kapuk, így a félidőben 0-0-val vonulhattak a felek.

bracrc2

Nagyon sokat kellett várni az első gólra. (kép: Reuters)

A második félidőre Titte változást eszközölt csapatán. Willian helyére a Juventus játékosa, Douglas Costa állt be. Ha nem is közvetlenül ennek a cserének köszönhetően, de a brazilok játéka nagyon felélénkült már a játékrész első perceiben. A 49. percben Coutinho adott le lövést, amit blokkoltak, végül Navasnak kellett Neymar elől megfognia a labdát. Egy perccel később pedig újra a costa ricai kapu előtt volt veszély. Ezúttal Gabriel Jesus találta el fejjel a a felső lécet, majd Coutinho lőtt a kapu mellé pár momentummal később. A dél-amerikai ostrom azonban ennyinél nem állt meg. Az 57. percben újra Neymar volt főszerepben, akinek a 13 méterről leadott lövését Navas hárította óriási bravúrral, majd néhány pillanat múlva újra a Real kapusára volt szükség, hiszen Coutinho is próbálkozott. A costa ricai védelem azonban nem akart megtörni. A rengeteg Selecao helyzet mellett azért a Ticos is eljutott ellenfelének a kapuja elé. A 67. percben ugyanis kicsit megzavarodott a brazilok védelme, de a vezetést megszerezni Costa Ricának sem sikerült megszerezni. A 72. minutumban pedig felvetődhetett bennünk a kérdés, hogy hány helyzet kell még Brazíliának. Neymar előtt ugyanis újra lehetőség adódott, de PSG sztárja ezúttal is célt tévesztett. A 77. percben a játékvezető tizenegyest ítélt Brazíliának, ugyanis Neymar a tizenhatoson belül eldőlt, köszönhetően egy costa ricai védőnek. Nagyjából ezt láttuk elsőre, de a visszajátszás során azért bizonyosságot nyert, hogy a brazil inkább csak magától esett hanyatt. A visszavont büntetőt követő nem szegte a Selecao kedvét, s továbbra is nyomtak annak érdekében, hogy megszerezzék a győztes gólt. Azonban a hat perces hosszabbítás elején megtört a jég Coutinho jóvoltából. Marcelo felívelés Gabriel Jesust találta meg, aki rosszul vette le a labdát, s ezzel lényegében gólpasszt adott csapattársának, Coutinhonak, aki néhány méterről nem hibázott. A 97. percben pedig Neymar is eredményes volt a kinyíló Costa Rica ellen, amivel végképp eldöntötte a három pont sorsát. A vesztes Costa Rica számára már csak egy mérkőzés maradt ezen világbajnokságon.

2018-as FIFA labdarúgó-világbajnokság, Oroszország
Brazília – Costa Rica 2-0 (0-0)
Helyszín: Kresztovszkij Stadion (Szentpétervár) – 64.468 néző; Vezette: Bjorn Kuipers (holland)
Gólszerzők: Coutinho (90+1.), Neymar (90+7.) ill. –
Sárga: Neymar (81.), Coutinho (81.) ill. Acosta (84.)
Piros: – ill. –

Brazília: Alisson – Fagner, Silva, Miranda, Marcelo – Casemiro, Paulinho (Firmino 68.), Coutinho – Willian (Douglas Costa 46.), Jesus (Fernandinho 90+3.), Neymar; Szövetségi kapitány: Tite

Costa Rica: Navas – Acosta, Gonzalez, Duarte – Gamboa (Calco 75.), Borges, Guzman (Tejede 84.), Oviedo – Ruiz, Venegas – Urena (Bolanos 55.); Szövetségi kapitány: Oscar Ramirez

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos széleskörű információs tárháza a 2018-as oroszországi tornának. 

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014