Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: életben maradtak Svájc reményei – videóval

Megszerzi-e a továbbjutáshoz szükséges pontokat Szerbia, vagy a svájciak életben tartják reményeiket? Ez a kérdés foglalkoztatta a két válogatottat a pénteki nap utolsó találkozóján.

Vladimir Petkovic nem nagyon foglalkozott a brazilok elleni találkozóval a mérkőzés előtt, ugyanakkor azt nem lehet elvitatni, hogy a Selecao elleni döntetlen önbizalmat kölcsönzött játékosainak. Az viszont kérdéses volt, Valon Behrami tudja-e vállalni az összecsapást, miután az első meccsen húzódás miatt le kellett cserélni. Petkovic végül a kezdőbe jelölte a középpályást, ahogyan a gólt szerző Steven Zubert is. A másik oldalon Krstajic Ljajic helyett ezúttal Filip Kostic-nak szavazott bizalmat. A továbbjutás szempontjából fontos összecsapásra készültek a felek: Szerbia győzelme esetén az utolsó kör eredményétől függetlenül továbbjut, míg Svájc sikere nyílttá tenné a csoport továbbjutási kérdéseit. Ekkor Szerbiának maradna a három egység, míg Brazíliának és Svájcnak 4-4 egysége lenne.

1. félidő: Bekezdett Svájc ellen a szerb válogatott, amely már a játékrész elején tizenegyes-gyanús szituációba került, ám a német játékvezető nem látott okot a beavatkozásra, mígnem három perccel később Aleksandr Mitrovic került ziccerbe, Sommer azonban ekkor még bravúrral védett, másfél perccel később már tehetetlen volt a Fulham támadójával szemben: jobbról adott középre Tadic, Schär lemaradt, Mitrovic pedig emelkedett, s a kapu közepébe fejelt. Ezzel pedig beállította a vonatkozó rekordot, amely még 1954-ből datálódik. Jelesül, a világbajnokság első huszonhat meccsén rendre született gól. Akkor összesen rendeztek ennyi találkozót. Nem sok időnek kellett eltelnie, hogy egy hosszú indítást követően helyzetbe kerüljön a helvét válogatott, Dzemaili azonban csúnyán eltörte a labdát. Az már az első negyedórában látható volt, hogy a svájci védekezés nem igazán állt masszívan. A szerbek a szélről belőtt labdákkal rendre meg tudták bontani a védelmet, s csak a támadók – leginkább Mitrovic – helyzetkihasználásán múlott, hogy nem dőlt el már ekkor a találkozó. S ahogy haladt előre az idő, a svájciak labdabirtoklásban déli szomszédaink fölé nőttek, helyzet azonban csak nem akart összejönni, mígnem egy villanás elég volt, hogy újra Dzemaili kerüljön ziccerbe, Stojkovic azonban bravúrral védett. Fogta is fejét a Bologna középpályása. A hajrához közeledve jöttek az újabb szerb lehetőségek, amelyek azonban nem találtak kaput, míg a svájciak továbbra sem tudtak igazán veszélyes lehetőséget kialakítani Stojkovic kapuja előtt, így aztán az összkép alapján megérdemelt szerb vezetéssel vonultak pihenőre a felek.

2. félidő: S elsült a balos! Petkovic a szünetben Seferovic helyére Gavranovicsot vezényelte pályára, stabilabbá téve a középpályát, de nem a csereember, hanem az Arsenal védekező középpályása került középpontba. Egy felfutó támadás végén Shaqiri próbálkozását még blokkolták, a levágódó labdát azonban Xhaka ballal sistergősen visszaküldte a bal sarokba. Parádés gól volt, annyi szent. Tíz perce tartott a második félidő, amikor az albán származású Stoke City-mindenes ismét eleresztett egy próbálkozást, ezt azonban a kapufa hárította a tehetetlenül szemlélődő Stojkovic helyett. Látványosan feljavult a második etapra a helvétek játéka, ami most már határozottan éreztette hatását. Mindeközben a szerbek tizenegyest is számonkértek Brych-en, aki azonban hajthatatlannak bizonyult, pedig Mitrovic két védő szorításában esett el, és aligha önszántából. Azzal viszont továbbra sem tudott mit kezdeni Petkovic gárdája, miként hatástalanítsa a szélekről érkező labdákat. Aztán mégis Svájc került közelebb a második gólhoz, miután Gavranovic ziccerbe került, apró szépséghiba, lesen vette át Rodriguez labdáját, így oda lett a helyzet. A hajrára fordulva kockáztatott Krstajic, aki középpályás helyett csatárt vetett be, hátha ki tudja harcolni a győzelmet Szerbia. Ehhez képest kis híján a helvét válogatott került előnybe, miután Gavranovic elől Ivanovic alig pöccintett saját kapuja mellé, majd ismét a cserecsatár került ziccerbe, Stojkovic azonban lábbal védeni tudott. A végjáték egyértelmű svájci fölénnyel telt, olyannyira, hogy alig-alig tudtak kijönni térfelükről a szerbek, sőt! A ráadás előtti másodpercekben elaludt a szerb védelem, Shaqiri pedig begyalogolhatott a büntetőterületre, ahol Kostic sem tudta szerelni, a kirontó Stojkovic alatt a hálóba gurított a Stoke City középpályása. Ugyanakkor hiába kapott ki Szerbia, az utolsó körben még kiharcolhatja a továbbjutást, ám az biztos, Svájc valamivel kedvezőbb helyzetbe kormányozta magát ezzel a sikerrel.

Szerbia – Svájc 1-2 (1-0)
Kalinyingrád, vezette: Felix Brych (német)
Gólszerzők: Mitrovic (5.) ill. Xhaka (52.), Shaqiri (90.)
Sárga lapok: Milinkovic-Savic (34.), Milivojevic (39.), Tadic (45+1.), Mitrovic (87.) ill. Shaqiri (90.+1.)
Kiállítva:

Szerbia: Stojkovic – Ivanovic, Milenkovic, Tosic, Kolarov – Matic, Milivojevic (Radonjic, 81.) – Tadic, Milinkovic-Savic, Kostic (Ljajic, 65.) – A. Mitrovic. Szövetségi kapitány: Mladen Krstajic

Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Akanji, R. Rodriguez – Behrami, G. Xhaka – Shaqiri, Dzemaili (Embolo, 73.), Zuber (Drmic, 90+4.) – Seferovic (Gavranovic, a szünetben). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic

A csoport állása:
1. Brazília 4 p. (3-1), 2. Svájc 4 p. (3-2), 3. Szerbia 3 p. (2-2), 4. Costa Rica 0 p. (0-3)

https://www.youtube.com/watch?v=z-I3NLw3Kbo