Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ukrán kapust igazolt a Real Madrid – hivatalos

Az elmúlt napokban sajtóhírként már mi is beszámoltunk arról, hogy a Real Madrid együttese egy fiatal, tehetséges ukrán kapust igazolna. A pletykákból tegnap valóság lett, ugyanis a Királyi gárda hivatalosan is bejelentette a hálóőr érkezését.

A jövő embere lehet a Real Madridnál az az Andriy Lunin, kinek szerződtetését tegnap este hozta nyilvánosságra a spanyol klub. A 19 esztendős portást az ukrán Zorya Luhansk együttesétől szerezték meg, amely csapattal a mögöttünk hagyott szezonban, az Európa ligában is vitézkedett. A Marca korábbi értesülései szerint a nemzetközi porondon keltett feltűnést a 191 centis Lunin, akiért egyébiránt több európai él klub is sorban állt.

A már az ukrán válogatottban is bemutatkozó kapust 8,5 millió euróért igazolta le a Real Madrid, ahol vélhetően „csak” harmadik számú opció lesz a posztra. A korábbi hírek alapján az is elképzelhető, hogy a harmadik vonalban szereplő Castilla csapatát fogja védeni egyelőre.