Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: az új játékos kaphatja meg Gerrard mezszámát

Liverpooli források szerint eldőlt, ki kapja majd a következő szezonban a 8-as mezt, amit még a legendás Steven Gerrard viselt aktív korában. Egy friss érkezőé lehet.

Kép: Languagecaster.com

2015-óta nem viseli senki a 8-as számot Liverpoolban Gerrard visszavonulása óta – egészen mostanáig. Pontosítva: nagyon úgy tűnik, hogy ismét aktiválhatják majd az ikonikus számozást.

Habár a klub részéről ezt még hivatalosan nem erősítették meg, a Liverpool Echo úgy tudja, az RB Leipzigtől igazolt Naby Keita külön kérte is ezt a számot. A guíneai játékos a hétvégén Angliában járt új klubjánál, hogy felkészüljön a Merseyside-i karrierjének beindítására, amely a tervek szerint július 2-án kezdődik majd – ekkor indítja majd a felkészülést Jürgen Klopp és a szakmai stáb.

A 23 éves középpályást 60 millió euróért szerezték meg Németországból a Vörösök.