Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Találós kérdés: Játszott-e már Neymar Real-mezben?

Továbbra is téma a nemzetközi sportsajtóban Neymar esetleges Real Madridba történő igazolása. Legújabban a Marca című sportnapilap kapta fel igen sajátos módon a témát. 

Neymarral, ahogy az a jobb felső sarokban is látható, nem számolhattak a blancóknál (Kép: marca.com) 

A Real-ügyekben rendre jól értesült madridi székhelyű lapnál felhívták arra a blancók szurkolóinak figyelmét, hogy bizony Neymar már viselte a “királyi gárda” mezét, sőt egyszer már bekerült a Real keretébe is, igaz csupán rövid időre.

Történt ugyanis, hogy a brazil klasszist, még 2006-ban meghívták próbajátékra Madridba. Neymar pár napot el is töltött az akadémiai csapattal (egészen pontosan a Juvenil A keretével- a szerk.). A fent látható fotó is jól jelzi, hogy Neymart be is írták a keretbe, csakhogy a brazil mint akkor kiderült, inkább a Santost preferálta egy európai kaland helyett.

Talán a történelem, mint már oly sokszor, megismételheti önmagát a nyáron! A spanyol fővárosban ugyanis továbbra is bíznak abban, hogy Neymar futballozik még a Real Madridban inkább előbb, mint utóbb.

Érdekesség, hogy abban a bizonyos Juvenil A, ahol csupán 1992-es születésűek játszottak, ott volt Dani Carvajal, valamint a most a Sevillánál profiskodó Pablo Sarabia is.