Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Emery korábbi játékosát akarja

Egybehangzó spanyol és angol sajtóértesülések is arról számolnak be, hogy az Arsenal újdonsült menedzsere Unai Emery korábbi csapatától a Sevillától igazolna. 

Méghozzá volt középpályását Ever Banegát, aki a hírek szerint a spanyol csapatánál be is jelentette távozási szándékát.

A 29 éves argentin válogatott játékosért nem is kellene annyira megnyitnia a “pénzcsapot” a londoni gigásznak, ugyanis Banega szerződésében van egy 18 millió fontos kivásárlási ár, ami ezen a szinten szinte már “játékpénznek” számít.

Emery és Banega még 2014 és 2016 között dolgozott együtt a Sevillának, tehát nem lennének ismeretlenek egymásnak.