Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: ismét kikapott a címvédő – videóval

Magyar idő szerint ma hajnalra befejeződött a hétvégi forduló az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai profiligában. Tegnap késő este a Toronto hazai pályán veszített, míg a szintén kanadai Vancouver is otthon kapott ki a forduló zárómeccsén.

Giovinco (a kép előterében) tizenegyest hibázott, csapata pedig hazai pályán kapott ki, zsinórban másodjára, újból New York-i ellenféllel szemben (forrás: twitter.com/TSN_Sports)

Tegnap késő este fogadta a címvédő Toronto FC a New York Red Bulls csapatát az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai profiligában.

A kanadai csapat számára nem indult jól a meccs, ugyanis már a 4. percben előnyt szerzett a New York-i együttes Lawrence révén (0-1)! A szünetig a túloldalon is csak egy lehetőségből született kaput tálaló próbálkozás, de gól már nem esett a fordulásig. Sőt, a fordulás után sem, pedig Giovinco tizenegyesből egalizálhatott volna, de az olasz gólvágó a 78. percben kihagyta büntetőjét, így a vendégek győzelmével ért véget a találkozó! Zsinórban második veresége volt ez a torontói klubnak, amely az elmúlt fordulóban a másik New York-i klubtól, a Citytől kapott ki. Ezzel együtt a New York-i “háziversenyben” a Red Bulls megelőzte egy ponttal a City csapatát, így előbbi az Atlanta United mögött a második a Keleti Főcsoportban.

MLS, alapszakasz
Toronto FC – New York Red Bulls • 0-1 (0-1)
Helyszín: BMO Field, Torontó – 26.363 néző
Gólszerzők: – , ill. Lawrence (4.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


Magyar idő szerint mára virradó hajnalban zárult a hétvégi forduló. A szintén Kanadában megrendezett mérkőzésén a Vancouver Whitecaps a Colorado Rapids együttesét fogadta.

A hazaiak az egész meccsen jobbak voltak, ám a legfontosabb mutatóban mégsem tudták felülmúlni ellenfelüket, ráadásul egy öngól döntött! A 43. percben a kanadai Marcel de Jong talált saját csapata kapujába, és ez bizonyult a mindent eldöntő gólnak a meccsen (0-1)! A Colorado ezzel már három meccse veretlen, úgy, hogy a legutóbbi két találkozóját nyerte, míg a Vancouver immár zsinórban másodjára kapott ki.

Vancouver Whitecaps – Colorado Rapids • 0-1 (0-1)
Helyszín: BC Place, Vancouver – 21.038 néző
Gólszerzők: – , ill. de Jong (43. – öngól)