Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: Idegenben jó az x?

Újra itt a július, újra elkezdik szereplésüket a magyar csapatok a nemzetközi kupában. Elsőként az új néven szereplő MOL Vidi FC lépett pázsitra, a luxemburgi F91 Dudelange otthonában. Az elmúlt években a fehérváriak jutottak rendre a legtovább a selejtezőkben, s a sorsolásokat böngészve most is nekik van a legnagyobb esélyük megélni az augusztust.

Nikolics nyugalomra inti játékosait (molvidi.hu)

Marko Nikolics kezdőcsapatba jelölte a tavaszt még korábbi sérülése miatt félig-meddig kihagyó Huszti Szabolcsot, s a korábbi nagy tehetség, mostanra 26 éves Kovács Istvánt is. Az új szerzemények közül Berecz Zsombor és Sós Bence a kispadra került, míg Hangya Szilveszter a lelátóra.

Tegnap írtuk, hogy Kisvárdán 19 külföldi focista található, még rajtuk is túltesz a luxemburgi csapat, hiszen az ő keretüket 21 más országból származó labdarúgó is alkotja. Meglepetés érte a magyar szurkolókat, mikor az első nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott a 19.percben, de Kovácsik Ádám szépen hárított. Stolz jobblábas kapura ívelését kiszedte a bal felső sarokból. A német focista korábban játszott a Nürnbergben és a Greuther Fürthben is, jelenleg is őt tartják a legtöbbre. Szintén német Kruska, aki egykor a Dortmundban, a Werder Bremenben és az FC Bruges-ben is megfordult. Az első félidő végére a magyar bajnok beszorította a luxemburgit, melynek a 41.percben meg is lett az eredménye, Huszti Szabolcs ugyanis megszerezte a vezetést. Scsepovics passza után betört a tizenhatoson belülre s ballal a rövid felsőbe vágta a lehetőséget. Ezzel az első játékrész végére is értünk.

 Kovácsik próbálta életben tartani a reményeket, majd óriási hibázott.

A második félidő is luxemburgi lehetőséggel indult. Turpel közeli próbálkozását Kovácsik védte bravúrral. Az ötvenedikben újra a válogatott hálóőr védett. Sinani szabadrúgását a bal alsó sarokból szedte ki. Az 55.minutumban Fiola mentett utolsó emberként. Az 59.percben jött a hideg zuhany. Mélisse ballal 24 méterről lőtt, s a lövést Kovácsik beejtette a kapu jobb alsó sarkába. A magyar csapat addigi legjobbján akár a továbbjutás is múlhat. A 77.percben próbálta jóvá tenni hibáját egy újabb bravúrral. Stolz jobblábas, félmagas, Hadzicon megpattanó 12 méteres lövését hárította. A 88.percben Scsepovics bal oldali beadása után a lécen csattant a labda. Majd Fiola mentett óriásit, csak épp rossz kapu előtt. Lazovics szöglete után Vinicius fejelt, s Fiola a gólvonalról mentett. Talán még a tavalyi Paintsil eset alkalmával zavarodott össze. Majd egy jól csengő név lépett pályára, ugyanis a luxemburgiak beküldték Ibrahimovicot. Igaz nem a svéd világsztárt, de nekik legalább van egy Ibrahimovicuk.

Két perc hosszabbítás után a játékvezető lefújta a találkozót. Szumma szummarum a mai meccs képe alapján még örülhetünk is az idegenbeli döntetlennek, hiszen Kovácsik több bravúrt is bemutatott a találkozón. A luxemburgiaknak nagyobb lehetőségeik voltak. Magyar foci, én így szeretlek… Folytatás jövő kedden.

F91 Dudelange(luxemburgi)–MOL Vidi FC (magyar) 1-1 (1-1)
Dudelange, Jos Nosbaum Stadion
Vezetette: Zaven Hovhanniszjan (örmény)

Gólszerzők: Mélisse (59.p) ill. Huszti (41.p)
Sárga lapok: – ill. Vinicius (49.p), Scsepovics (82.p)

DUDELANGE: Joubert – Jordanov, Schnell (Ibrahimovic 90.p), Prempeh, Mélisse – Sinani, Kruska, Stélvio (Stumpf szünetben, Yéyé (74.p), Coutuirer – Stolz, Turpel. Vezetőedző: Antoine Mangione
MOL VIDI: Kovácsik – Nego, Vinícius, Fiola, Stopira – A. Hadzic – Huszti (S. Scsepovics 79.p), Pátkai – Kovács I. (Nikolov 69.p) – M. Scsepovics, Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics

Endrődi Dávid