Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: A klublegendát is feldobta CR érkezése!

Miután Cristiano Ronaldo hivatalosan is a Juventus játékosa lett, Torinóban a nagy bejelentés után azonnal felpezsdült az élet. Talán nem alaptalanul, de sokan Alessandro Del Piero-val az élen még sikeresebb korszakot remélnek.

(Kép: as.com)

A profi pályafutását 2015-ben befejező, a Juventusnál 1993 és 2012 között sikerekben gazdag, szép éveket eltöltő Del Piero szerint a Juve jövőre Bajnokok Ligája-győzelemre pályázik majd, és ebben bizony sokat segíthet Cristiano Ronaldo személyisége.

“A Juventus meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, ugyanakkor szeretné azt is, hogy azon a szinten legyen elismerve, mint a világ legjobb klubcsapatai.” – Kezdte okfejtését 2006 világbajnoka. “2006 óta az olasz foci stagnál, Cristiano érkezésével a Seria A és az egész olasz labdarúgás más megítélésbe kerülhet.” – Folytatta Del Piero, majd meg is indokolta, miért is gondolja ezt így. “Cristiano Ronaldonak hihetetlen és utánozhatatlan étvágya van a sikerre. A legjobb akar lenni. Ez a hozzáállása, na és persze a megkérdőjelezhetetlen tehetsége viszi őt előre évről-évre! Ahogy már mondtam, az érkezése jót tesz a Juvénak, és jót tesz az olasz bajnokságnak. Lehet hogy a Juve egymás után hétszer tudott bajnokságot nyerni, most viszont biztos vagyok abban, hogy még inkább mindenki őket akarja majd legyőzni, ebből pedig csak profitálhat a futballunk!”

“A Juventus az a klub, amely Cristianohoz hasonlóan mindig jobb és jobb akar lenni, így megítélésem szerint tökéletesen passzolnak majd egymáshoz. Nincs más dolgunk, mint élvezni minden pillanatát annak az időnek, amit Cristiano Olaszországban tölt!” – Tette még hozzá a Juve legendás támadója.