Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sztárok, akik majdnem a Bundesligában kötöttek ki

A német élvonalbeli klubok messze földön híresek korlátozott anyagi lehetőségeiket ellensúlyozó, előrelátó igazolásaikról. A Bild újságírói bennfentes értesüléseik archívumából gyűjtöttek egy csokorral azokból a világsztárokból, akik egykor karnyújtásra kerültek a Bundesligától.

Neymar

A brazil zsenit már 2010-ben megkörnyékezte a rekordbajnok Bayern München, de ekkor még sokallták a Santos által érte követelt összeget. 2013-ban ismét ők tűntek befutónak, azonban a frissen kinevezett Guardiola baráti jó tanácsára Neymar a Barcát választotta, melynek stílusa sokkal inkább passzolt az ifjú cselgéphez.

Kylian Mbappé

2015-ben az RB Leipzig korszakalkotó sportigazgatója, Ralph Rangnick kereste fel az akkor még mindössze 16 esztendős játékos édesapját, aki abban az esetben engedte volna el fiát, ha a német szakember veszi át a frissen menesztett Alexander Zorniger helyét a csapat kispadján. Ez nem így történt, Mbappé maradt Monacoban, a többi pedig történelem…

Mohamed Szalah

A jelenlegi Liverpool-ásznak 2014-től fogva három ízben is ajánlatot tett a Hamburger SV. A probléma igen egyszerű volt: a patinás német csapat nem rendelkezett elegendő pénzzel ahhoz, hogy a Basel meg tudják győzni. Később a Chelseanél is kopogtattak kölcsönszerződés reményében, ám Abramovics nem látott fantáziát a törpévé amortizálódott Bundesliga-klubban.

Casemiro

Közvetlenül a Real Madrid ajánlata előtt szemelte ki magának a védekező középpályást a Werder Bremen játékosmegfigyelője, Frank Ordenewitz, aki személyesen is találkozott a 20 esztendős titánnal. A klub azonban túl sokáig várt, így végül Casemiro a Királyiaknál kötött ki…

Sadio Mané

Már 2012-ben összeboronálták a Freiburg csapatával, akik nem tudták megadni a Reb Bull Salzburg által kínált 4 millió eurót. Később a Borussia Dortmund is kívánságlistájára jegyezte a kiváló szélső nevét, ő azonban a komolyabb fizetés reményében Angliába szerződött.

Luis Suárez

Valószínűleg mindenkit meglepetésként ér a hír, hogy 2010-ben az uruguayi csatár volt a Wolfsburg elsőszámú jelöltje a támadósor megerősítésére, ám végül az olcsóbb megoldás mellett döntöttek, és Mandzukicot szerződtették. 2013-ban a Bayern is napirendre tűzte Suárez szerződtetését, ám a fukar bajorok ezúttal sem akartak a zsebükbe nyúlni…

Luka Modric

Szintén 2010, szintén Wolfsburg. A horvát középpályást végül mai szemmel igencsak nevetséges okból kifolyólag nem igazolták le: úgy vélték, hogy képtelen lesz a 10-es pozícióból, közvetlenül a csatár mögül osztogatni. A vb-elődöntőt (meg azt a pár BL-döntőt) látva alighanem fogják most a fejüket a német szakemberek…

Romelu Lukaku

2014-ben a Wolfsburg – ki más – nézte ki magának a Chelseaből kiutált hústornyot, aki azonban az Everton minden tekintetben jobb ajánlatát választotta.