Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Javi Martínez a Serie A-ban folytatja! – sajtóhír

Javi Martínez éveken keresztül a Bayern München rekordigazolásának, és egyben húzóemberének számított. Jupp Heynckes és Pep Guardiola alatt is meghatározó szerepet töltött be a csapat játékában, legjobb idényét azonban Carlo Ancelotti regnálása idején élte. Az olasz mester nem is feledkezett meg a spanyol kiválóságról…

Az olasz átigazolási ügyekben kivételesen jártas Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a Napoli újdonsült vezetőedzője, Carlo Ancelotti mindenképp szeretné leigazolni kedvenc Bayern-játékosát a védelem megerősítésére. Ez egybevág a spanyol AS korábbi értesüléseivel is, akik már egy hónappal ezelőtt közzétették az edzőlegenda kívánságlistáját, melyen a spanyol vkp mellett Karim Benzema, Jerome Boateng, és Arturo Vidal is szerepelt. A bajorok minden bizonnyal meg fogják fontolni Martínez eladását, hiszen egyrészt a játékos már mindent megnyert a klub színeiben, amit meg lehetett, másrészt keretükben jelenleg hét középpályás található, akiknek kettő, esetleg három helyért kell megküzdeniük.