Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: dupla siker az edzőmeccseken

Szombat délután a Debrecen előbb az UTA Arad később a Vác együttesével mérte össze tudását. Mindkét alkalommal győztesen hagyták el a pályát a Loki focistái. Herczeg András minél több játékosnak kívánt játéklehetőséget adni. Ezeken a meccseken több próbajátékos is szerepet kapott.

Takács Tamás góljával nyertek a román csapat ellen (dvsc.hu)

Herczeg András tanítványai először a román másodosztályú UTA Arad együttesével csaptak össze. Ezen a találkozón a már szerződtetett szlovák válogatott Cikos és a Balmazújvárosból érkező Haris Attila mellett a második játékrészben a Svájcban született, de albán származású csatár, a 24 éves Albion Avdijaj is szerepet kapott. A támadó a svájci Grasshoppersben nevelkedett, legutóbb is itt futballozott, de korábban volt a Vaduz és a Wolfsburg II játékosa is volt. A győzelmet második félidő elején Bereczki Dániel kiugratása után Takács Tamás találatával érték el, aki az ötös jobb sarkáról a hosszúba lőtt.

DVSC – UTA Arad 1-0 (0-0)
Gól: Takács T. (49.)
DVSC
: Nagy S. – Cikos, Kinyik, Szatmári, Barna – Bódi, Tőzsér (Dobi 88.), Haris, Varga K. (Kusnyír 69.) – Takács (Nikitscher 88.), Bereczki (Avdijaj 60.)

Az Arad elleni csata után a Váccal csaptak össze a debreceni focisták. Itt inkább a “B” csapathoz tartozó játékosok kaptak lehetőséget. De Herczeg András a frissen igazolt Szécsi Márknak a jó ideje próbálgatott spanyol egykori Békéscsaba majd Haladás támadó spanyol Calventének, az előző meccsnél bemutatott Avdijajnak is játékperceket adott. Újabb próbajátékost is bevetett Herczeg András Damásdi Alex személyében. Damásdi a Puskás Akadémiánál nevelkedett az előz idényben Cegléden játszott. Előző héten Pakson volt próbajátékon, de ott nem lett szerződés a két fél között. A 11.percben Csősz 23 méterről végzett el szabadrúgást, a jobb alsóba tartó lövést még védte a kapus, de a kipattanót Damásdi a hálóba passzolta. A 25. percben egyenlített a Vác, Zsolnai 16 méterről, középről lőtt a kapuba. A 29.minutumban Újvárosi fejelt Albion Avdijajhoz, aki a bal alsóba lőtt, kialakítva ezzel a 2-1-es debreceni győzelmet.

Az egykori Haladás támadó Calvente már jó ideje Debrecenben edz (haladas.hu)

DVSC – Vác 2-1 (2-1)
DVSC: Kosicky (Szabados 46.) – Filip, Mészáros, Ujvárosi, Kuti – Csősz, Kusnyír (Kozák 58.), Calvente, Damásdi (Szutor 79.) – Szécsi (Nagy A. 84.), Avdijaj (Dobi)
Gól: 1-0 Damásdi (11.), 1-1 Zsolnai (25.), 2-1 Avdijaj (29.)

Endrődi Dávid