Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: egy győzelem, egy vereség

A Mezőkövesdhez és a Debrecenhez hasonlóan az MTK is két edzőmeccset játszott a mai napon. Erősebb sora a szlovák élvonalbeli Szenice együttesét verte, az ifistákkal kiegészített második pedig a “fiókcsapattól” a Monortól szenvedett vereséget.

Bognár szerezte meg a vezetést, új csapatának (mtkbudapest.hu)

Már az ötödik percben megszerezte a vezetést a kék-fehér csapat, az első meccsen. Deutsch adott kiváló labdát Lencsének, és ugyan a lövését hárította a kapus, a kipattanót Bognár gyűjtötte be, és csodálatos mozdulattal tekerte a léc alá. A félidő vége előtt sikerült végül megduplázni az előnyt, amikor Vass Patrik pontos beadását Lencse lőtte közvetlen közelről a kapuba. Az 55.percben ismét Lencse volt eredményes, amikor Vass Patrik szögletét Pintér csúsztatta meg, a hosszú saroknál pedig higgadtan bólintott a kapuba. A 71. percben Vass Patrik lépett ki a védők mögül, de a kapus feltartotta, így büntető következhetett. Kanta állt oda a labda mögé, és higgadtan passzolt a kapuba, ezzel beállítva a 4-0-ás végeredményt.

MTK Budapest–FK Szenice 4-0 (2-0)
Gólszerző: Bognár (5.), Lencse (45., 55.), Kanta (71., 11-esből)

MTK Budapest: Varga – Katona, Pintér, Szelin, Deutsch – Vass Patrik, Vass Ádám, Kanta (Varju, 72.), Bognár, Takács – Lencse (Kapronczai, 79.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
FK Szenice: Taborda – Kontaitis, Otrísal, Kotula – Tesija, Krč, Zezinho, Herrera – Castaneda, Celis, Segbe Vezetőedző: Sztaniszlav Griga

A második edzőmeccsen a fiókcsapat, Monor volt az ellenfél. Itt jobbára ifjú focisták kaptak lehetőséget, az első keretből csak Balogh Béla, Gengeliczki Gergő, Farkas Balázs, Vogyicska Báint és Myke Ramos lépett pályára.  Mármint olyan focista, akinek van NB I-es találkozója. A Monornál Bori korábban hosszú évekig játszott az NB I-ben, ő is a Sándor Károly Akadémia növendéke volt, tavaly még az MTK-t segítette feljutáshoz. Karacs, Sági, Palincsár, Szuhodovszki szintén a kék-fehérektől van kölcsönben a kék-fehéreknél.

A meglepetés az 55.percben kezdett körvonalazódni, mikor is az MTK kölcsönjátékosa Szuhodovszki 18-ról lőtte ki a hosszút szabadrúgásból. A 76. percben Tóth Barna emelkedett a legmagasabbra a monori szögletnél és bólintott Varasdi kapujába, ezzel megduplázva az előnyt. Nem sokkal később ismét rögzített helyzetből volt eredményes a Monor ismét egy MTK kölcsönjátékos révén, hiszen ekkor Karacs talált be. Az ellentámadásból Kovács révén szépített az MTK, kialakítva a 3-1-es végeredményt.

Monori SE–MTK Budapest 3-1 (0-0)
Gólszerző: Szuhodovszki (61.), Tóth Barnabás (76.), Karacs (82.), illetve Kovács (83.)

MTK Budapest: Varasdi – Varju (Molnár, 69.), Balogh, Gengeliczki, Nagy Barnabás (Zana, 69.) – Farkas, Kata (Németh, 45.), Vogyicska, Kapronczai (Törőcsik, 45.), Tóth Zoltán – Ramos (Kovács, 45.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
Monori SE: Bozsó, Bori, Fülöp, Tóth, Karacs, Sági, Hunya, Palincsár, Tóth Á., Balogh M., Szuhodovszki Vezetőedző: Horváth Dávid