Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: jön a csalódott csapatok csatája – előzetes

Ma délután, egészen pontosan 16 órakor útjára indul a labda, a XXI. FIFA labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésén, amelyen a Belga és az Angol nemzeti válogatottak fognak majd megküzdeni a dobogó legalsó fokáért. Természetesen mindkét együttes a győzelemre fog hajtani, de valljuk be, hogy igazából senkinek sem hiányzik már különösebben ez a mérkőzés.

A két válogatott közös történelmében nem is nagyon kell visszalapoznunk, hogy komoly tétmeccset találjunk, hiszen ezen a világbajnokságon a „G” jelű kvartettben már összefutottak egymással. Azon a bizonyos júniusi csoportmeccsen a belgák diadalmaskodtak, de tegyük gyorsan hozzá, hogy olyan nagy tétje már nem volt annak a mérkőzésnek, hiszen akkorra már mindkét csapat továbbjutott a csoportjából. A mai találkozónak ugyan lesz tétje, de a harmadik hely egy világbajnokságon már nem sokakat tud motiválni, főleg ha egy Belgium és Anglia játszik egymással, ahol sztároktól hemzseg az egész labdarúgás. Ennek tükrében vélhetően több olyan játékos is szerepet kap majd mindkét oldalon, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.

A két nemzeti együttes szövetségi kapitánya természetesen pozitív dologként próbálja beállítani azt, hogy elődöntőig meneteltek csapatukkal. Ez valahol teljesen jogos, de ahogyan már említettük, ezt a meccset sokan igencsak csalódásként élik majd meg, még akkor is, ha győztesként hagyják majd el a pályát.

Az belgák szövetségi kapitánya, Roberto Martínez a következőképp nyilatkozott a sajtónak a találkozóval kapcsolatban.

„Csak a győzelemre tudunk fókuszálni. Egy ilyen nagy torna végén mindig az utolsó meccsedre koncentrálsz, nem arra, hogy mi mindent kellett volna vagy lehetett volna másképp csinálni. Ez a bronzmeccs ugyanolyan jelentőséggel bír, ahogy bármely eddigi meccsünk. Már egy hónapja kőkeményen dolgozunk, hiszen több mint négy hete itt vagyunk Oroszországban. Az biztos, hogy óriási élmény volt az egész világbajnokság, az meg csak ráadás, hogy nagyszerű játékkal egészen az elődöntőig eljutottunk.” – árulta el Roberto Martinez.

Angol részről Gareth Southgate is természetesen megszólalt, aki szintén pozitívan értékelte csapatának eddigi teljesítményét.

„Ahogy hazatérünk, vissza kell rázódnunk a mindennapokba, ahol a klubfutball dominál, vagyis sokkal kevesebb válogatott mérkőzése lesz a játékosoknak. Azt gondolom, hogy amit a csapatom elért az elődöntőbe jutással, arra sokáig büszke lehet minden csapattag, és komoly önbizalomdopping lehet a hamarosan induló klubszezonban is. Egy olyan válogatottat láthatott a nagyközönség, amely minden erejét kitette a pályára, harcoltunk és küzdöttünk, ez most a bronzmeccs elérésére volt elég. Stílusosan, keményen játszottunk, és azt gondolom, otthon is élvezték a szurkolók a játékot.” – árulta el Southgate.

A belga és az angol válogatott egyébiránt már egyszer-egyszer játszott bronzmérkőzést a világbajnokságok története során. A „Vörös Ördögök” az 1986-os vb-n Franciaország ellen léphettek pályára a mexikói tornán, ahol végül egy közönségszórakoztató hosszabbítással tarkított mérkőzésen 4-2-re kikaptak. A „Háromoroszlánosok” négy esztendővel később, 1990-ben szerepelhettek bronzmeccsen mindeddig először és utoljára. Akkor Anglia az olasz válogatott ellen léphetett pályára, de csak úgy, mint a belgák, ők is elveszítették azt a mérkőzést.