Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Variációk egy témára Pakson

Ankétot tartott a Paksi FC, amelyen több témát is érintettek az illetékesek.

Bemutatkoztak az új játékosok, meghatározták a célkitűzést, illetve szóba került a stadion-kérdés is a paksiak hétfő esti ankétján. A szurkolók először az új szerzeményekkel ismerkedhettek meg – Nagy Gergely a Vasastól, Bor Dávid és Kővári Róbert soproni-, Jelena Richárd zalaegerszegi-, míg Kesztyűs Barna nyíregyházi kölcsönből tért vissza a tolnaiakhoz – majd kiderült, milyen célokkal indul el a 2018-2019-es szezonban a Paks. Csertői Aurél a korábbi évekkel ellentétben ezúttal konkrét célokkal vág neki a bajnokságnak. A vezetőedző az első hat hely valamelyikére várja az együttest.

Mint ismert gőzerővel zajlik a stadion rekonstrukciója, melynek folyamán a vendégszektort is átépítik. Balogh Judit ügyvezető három lehetséges tervet vázolt fel, mert míg ez nincs kész, addig a zöld-fehérek nem játszhatnak hazai környezetben. Ezek között szerepel, hogy a második fordulóra – a Videoton elleni meccsre – elkészül a lelátórész, másodsorban a pályaválasztói jogok felcserélése jöhet szóba, míg harmadik esélyes terv, hogy albérletbe mennek Haraszti Zsolték.

Bognár Péter szakosztály-elnök reményét fejezte ki, amint elkészül a stadion, kulturált körülmények között futballhangulat költözik a létesítménybe.