Átigazolási Körkép – A nap legfontosabb hírei – július 17.

Ondik Gábor
Ondik Gábor
újságíró, 2018 július 17. 20:00

Ha átigazolási hírekre, pletykákra, hivatalos transzferekre és egy kis összegzésre vágysz, akkor a legjobb helyen vagy, avagy ez itt a FociClub.hu napi átigazolási körképe. A nyári transzferidőszak végéig naponta csokorba gyűjtünk mindent, ami fontos és érdekes. Tarts velünk minden nap, cikkünk 19:00 és 20:30 között érkezik kollégáink jóvoltából. Ígérjük, hogyha velünk tartasz, akkor nem maradsz le semmiről!

Real Madrid: Cristiano Ronaldo távozásával nagy lavina indulhat az átigazolási piacon, hiszen hiányában soha nem látott lépéskényszerbe került a Real Madrid. Hiába azonban a felkínált észveszejtő összegek, egyelőre úgy tűnik, hogy nem Párizs felől várható a portugál legenda utódja. Bővebben ITT!

Manchester United: négy esztendőt követően elhagyta az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester Unitedet a holland válogatott Daley Blind, s visszatért korábbi klubjához, azaz az Ajax Amszterdamhoz. Bővebben ITT!

Liverpool: a Liverpool megkezdte a tárgyalásokat a Romával Allison Becker ügyében. A vörösök 62 millió fontot tettek az asztalra, viszont a Roma 5 millióval többet szeretne. Bővebben ITT!

Juventus: spanyol sajtóinformációk szerint a Real Madrid nyáron lemondott vezetőedzője, Zinedine Zidane a Juventushoz tart, ahová egykori játékosa, Cristiano Ronaldo is igazolt a napokban. Bővebben ITT!

Chelsea: Maurizio Sarri érkezésének meglehet az első távozója is a londoni kékeknél. Méghozzá a csapat alapembere az angol válogatott, Gary Cahill. A védő 2012 óta szolgálja a londoni kékeket, ám sajtóértesülések szerint Sarri mester nem feltétlenül számít rá. Bővebben ITT!

West Ham: a Corriere della Sera információi szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta a nyári transzfer időszak folyamán szeretné szerződtetni a West Ham United kötelékébe tartozó Pedro Obiangot. Bővebben ITT!

Légióssors: Dzsudzsák Balázs a magyar válogatott csapatkapitánya már egy ideje klubnélküli. A legfrisebb információk szerint a magyar válogatott játékost az azeri bajnok hívja. Bővebben ITT!

 

Top 5 liga

Hivatalosan csak 2018. július 1-én nyitja majd meg kapuit a nyári átigazolási piac, ennek ellenére a klubváltások sora már megkezdődött. Edzők jönnek és mennek, a lejáró szerződéssel bíró labdarúgók ingyen távoznak, valamint több ikonikus karakter is szögre akasztja a stoplist mindamellett, hogy komoly euró tízmilliók cserélnek gazdát. Összegzőnk a Top 5 liga élcsapatainak átigazolási “térképét” hivatott bemutatni, avagy ki, honnan, hova és mennyiért szerződött!? Listánk minden nap frissül a napi átigazolási körképpel együtt. A friss, hivatalos igazolásokat pirossal jelöljük visszatérő olvasóink kedvéért a könnyebb tájékozódás érdekében. A nemzetközi piaczárás 2018. augusztus 31-én lesz esedékes. 

La Liga

FC Barcelona

Érkezők: Arthur (Grémio – 31 millió), Clement Lenglet (Sevilla – 35,9 millió)
Távozók: Andrés Iniesta (Vissel Kobe – ingyen), Gerard Deulofeu (Watford – 12 millió), Paulinho (Guangzhou Evergrande – kölcsönbe)

Real Madrid

Érkezők: Julen Lopetegui (edző – Spanyolország), Vinícius Júnior (Flamengo – 45 millió), Álvaro Odriozola (Real Sociedad – 30 millió), Andrij Lunin (Zorja Luhanszk – 8,5 millió), Omar Mascarell (Frankfurt – 4 millió), Lucas Torró (Osasuna – 1,75 millió)
Távozók: Vinícius Júnior (Flamengo – kölcsönbe), Omar Mascarell (Schalke – 10 millió), Cristiano Ronaldo (Juventus – 117 millió), Lucas Torró (Frankfurt – 3,5 millió), Philipp Lienhart (Freiburg – 2 millió), Achraf Hakimi (Borussia Dortmund – kölcsönbe)

Atletico Madrid

Érkezők: Rodri (Villarreal – 20 millió), Thomas Lemar (AS Monaco – 70 millió), Adán (Real Betis – 1 millió)
Távozók: Fernando Torres (Sagan Tosu – ingyen), Diogo Jota (Wolverhampton – 14 millió), Pierre Kunde (Mainz – 7,5 millió), Gabi (Al Sadd – ingyen), Bernard Mensah (Kayserispor – kölcsönbe), Axel Werner (SD Huesca – kölcsönbe)

Sevilla

Érkezők: Pablo Machín (edző – Girona), Ibrahim Amadou (Lille – 15 millió), Roque Mesa (Swansea – 6 millió), Tomas Vaclik (Basel – 7 millió)
Távozók: Vincenzo Montella (edző – ?), Guido Pizarro (8,7 millió)

Valencia

Érkezők: Geoffrey Kondogbia (Inter – 25 millió), Nani (Lazio – kölcsönből vissza), Mouctar Diakhaby (Lyon – 15 millió), Daniel Wass (Celta Vigo – 6 millió), Álex Centelles (Valencia B – ?), Aderllan Santos (EK Vitória – kölcsönbe)
Távozók: Fabián Orellana (Eibar – 2 millió), Andreas Pereira (Manchester United – kölcsönből vissza), Joao Cancelo (Juventus – 40,4 millió)Zakaria Bakkali (Anderlecht – 1,2 millió)

Villarreal

Érkezők: Santi Cazorla (Arsenal – ingyen), Ramiro Funes Mori (Everton – 9 millió), Gerard Moreno (Espanyol – 20 millió). Karl Toko Ekambi (Angers – 18 millió), Roger Martínez (Jiangsu Suning – 14,9 millió), Miguel Layun (Porto – 4 millió)
Távozók: Rodri (Atlético Madrid – 20 millió), Roger Martínez (Club América – 8,5 millió), Antonio Rukavina(Astana – ingyen)

PL 1

Manchester United

Érkezők: Fred (Shaktar Doneck – 52 millió), Diogo Dalot (Porto – 22 millió), Andreas Pereira (Valencia – kölcsönből vissza), Lee Grant (Stoke City – 1,7 millió)
Távozók: Michael Carrick (visszavonult), Sam Johnstone (West Brom – 7,35 millió), Daley Blind (Ajax – 14 millió)

Manchester City

Érkezők: Philippe Sandler (Zwolle – 2,5 millió), Riyad Mahrez (Leicester City – 67,8 millió)
Távozók: Yaya Toure (? – ingyen), Pablo Maffeo (Stuttgart –  9 millió), Angus Gunn (Southampton – 11,3 millió), Olarenwaju Kayode (Shakhtar Donetsk – 3 millió)

Arsenal

Érkezők: Unai Emery (edző – Paris Saint-Germain), Stephan Lichtsteiner (Juventus – ingyen), Bernd Leno(Bayer Leverkusen – 25 millió), Sokratis (Dortmund – 16 millió), Lucas Torreira (Sampdoria – 30 millió), Mattéo Guandouzi (Lorient – 8 millió)
Távozók: Arsene Wenger (edző – ?), Santi Cazorla (Villarreal – ingyen), Per Mertesacker (visszavonult), Jack Wilshere (West Ham United – ingyen), Takuma Asono (Hannover – kölcsönbe)

Liverpool

Érkezők: Naby Keita (RB Leipzig –  60 millió), Fabinho (AS Monaco – 50 millió), Xherdan Shaqiri (Stoke City – 13,5 millió)
Távozók: Emre Can (Juventus – ingyen), Jon Flanagan (Rangers – ingyen), Bogdán Ádám (Hibernian – kölcsönbe)

Chelsea

Érkezők: Michy Batshuayi (Borussia Dortmund – kölcsönből vissza), Antonio Conte (Edző – ??), Maurizio Sarri(Napoli – ingyen), Jorginho (Napoli – 57 millió)
Távozók: Kenedy (Newcastle United – kölcsön)

Tottenham

Érkezők: –
Távozók: –

Serie A

Juventus

Érkezők: Douglas Costa (Bayern München – 40 millió), Mattia Perin (Genoa – 12 millió), Andrea Favilli (Ascoli – 7,5 millió), Mark Pjaca (Schalke – kölcsönből vissza), Emre Can (Liverpool – ingyen), Joao Cancelo (Valencia – 40,4 millió), Cristiano Ronaldo (Real Madrid – 117 millió), Giangiacomo Magnani (Perugia – 5 millió)
Távozók: Gianluigi Buffon (Paris Saint-Germain – ingyen), Kwadwo Asamoah (Internazionale – ingyen), Stephan Lichtsteiner (Arsenal – ingyen), Nicola Leali (Perugia – 2 millió), Tomás Rincón (Torino – 6 millió), Joel Untersee (Empoli – 500 ezer)

Internazionale

Érkezők: Frederico Dimarco (Sion – 7 millió), Stefan de Vrij (Lazio – ingyen), Lautaro Martinez (Racing Club – 23 millió), Kwadwo Asamoah (Juventus – ingyen), Radja Nainggolan (AS Roma – 38 millió)
Távozók: Geoffrey Kondogbia (Valencia – 25 millió), Joao Cancelo (Valencia – kölcsönből vissza), Lisandro López (Benfica – kölcsönből vissza), Francesco Bardi (Frosinone – 1 millió), Davide Santon (AS Roma – 9,5 millió), Federico Valietti (Genoa – 7,5 millió), Davide Bettella (Atalanta – 7 millió), Jens Odgaard (Sassuolo – 5 millió), Marco Carraro (Atalanta – 5 millió), Micoló Zaniolo (AS Roma – 4,5 millió), Yuto Nagatomo (Galatasaray – 2,5 millió)

AC Milan

Érkezők: Pepe Reina (Napoli – ingyen), Fabio Borini (Sunderland – 5,5 millió), Nikola Kalinic (Fiorentina – 20 millió), Ivan Strinic (Sampdoria – ingyen), Alen Halilovic (Hamburg – ingyen)
Távozók: Gianluca Lapadula (Genoa – 11 millió), M’Baye Niang (Torino – 12 millió).

AS Roma

Érkezők: Patrik Schick (Sampdoria – 9 millió), Grégorie Defrel (Sassuolo – 15 millió)Ante Coric (Dinamo Zagreb – 6 millió), Justin Kluivert (Ajax – 17,25 millió), Bryan Cristante (Atalanta – 5 millió, kölcsön), Antonio Mirante(Bologna – 4 millió euró + Lukasz Skorupski), Javier Pastore (PSG – 24,70 millió), Davide Santon (Inter – 9,5 millió), William Bianda (Lens – 6 millió), Nicoló Zaniolo (Inter – 4,5 millió), Antonio Mirante (Bologna – 4 millió)
Távozók: Ervin Zukanovic (Genoa – 1,2 millió), Juan Iturbe (Club Tijuana – 5 millió), Bogdan Lobont (Visszavonult), Radja Nainggolan (Inter – 38 millió), Lukasz Skorupski (Bologna – 9 millió), Marco Tumminello (Atalanta – 5 millió),

Napoli

Érkezők: Carlo Ancelotti (edző – munkanélküli), Amato Ciciretti (Benevento – ingyen), Simone Verdi (Bologna – 25 millió), Fabián Ruiz (Real Betis – 30 millió), Alex Meret (Udinese – 22 millió), Vinícius (Real SC – 4 millió), Orestis Karnezis (Udinese – 2,5 millió), Amin Younes (Ajax – ingyen),
Távozók: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Pepe Reina (AC Milan – ingyen), Jacopo Dezi (Parma – 2 millió), Leonardo Pavoletti (Cagliari – 10 millió), Duván Zapata (Sampdoria – 17 millió), Christian Maggio (Benevento – ingyen), Emanuele Giaccherini (Chievo Verona – ingyen), Jorginho (Chelsea – 57 millió)

SS Lazio

Érkezők: Riza Durmisi (Real Betis – 6,5 millió), Valon Berisha (Red Bull Sazburg – 7,5 millió), Francesco Acebri (Sassuolo – 10 millió), Mattia Sprocati (Salernitana – 2,5 millió), Silvio Proto (Olympiacos – ingyen)
Távozók: Stefan de Vrij (Inter – ingyen), Nani (Valencia – kölcsönből vissza), Federico Marchetti (Genoa – ingyen), Filip Djordjevic (Chievo – ingyen)

Buli

Bayern München

Érkezők: Niko Kovac (edző – Eintracht Frankfurt), Leon Goretzka (Schalke 04 – ingyen), Serge Gnabry (Hoffenheim – kölcsönből vissza), Renato Sanches (Swansea City – kölcsönből vissza)
Távozók: Douglas Costa (Juventus – 40 millió)

Borussia Dortmund

Érkezők: Abdou Diallo (Mainz – 28 millió), Thomas Delaney (Werder Bremen – 20 millió), Marius Wolf (Frankfurt – 5 millió), Harvin Hitz (Adusburg – ingyen), Eric Oelschlägel (Werder Bremen II – ingyen), Ashraf Hakimi (Real Madrid – kölcsönbe)

Távozók: Andriy Yarmolenko (West Ham – 20 millió), Sokratis (Arsenal – 16 millió), Mikel Merino (Newcastle United – 7 millió), Gonzalo Castro (VfB Stuttgart – 5 millió), Dominik Reimann (Holstein Kiel – ingyen), Felix Passlack (Norwich City – kölcsönbe), Roman Weidenfeller (visszavonult), Erik Durm (Huddersfield)

Schalke 04

Érkezők: Mark Uth (Hoffenheim – ingyen), Salif Sané (Hannover – 7 millió), Suat Serdar (Mainz – 11 millió), Omar Mascarell (Real Madrid – 10 millió), Steven Skrzybski (Union Berlin – 3,5 millió)
Távozók: Max Meyer (? – ingyen), Leon Goretzka (Bayern München – ingyen), Mark Pjaca (Juventus – kölcsönből vissza), Coke (Levante – 1,5 millió)

Bayer Leverkusen

Érkezők: Mitchell Weiser (Hertha BSC – 12 millió), Paulinho (Vasco da Gama – 18,5 millió), Lukas Hradecky (Eintracht Frankfurt – ingyen), Thorsten Kirschbaum (Nürnberg – ingyen)
Távozók: Bernd Leno (Arsenal – 25 millió), Stefan Kießling (visszavonult)

Ligue 1

Paris Saint-Germain

Érkezők: Thomas Tuchel (edző – munkanélkül), Kylian Mbappé (Monaco – 180 millió), Gianluigi Buffon (Juventus – ingyen), Lőw Zsolt (RB Leipzig – segédedző)
Távozók: Unai Emery (edző – Arsenal), Odsonne Edouard (Celtic – 10,3 millió), Javier Pastore (AS Roma – 24,70 millió), Yuri Berchiche (Bilbao – 24 millió), Jonathan Ikoné (Lille – 5 millió), Hatem Ben Arfa (?), Thiago Motta (visszavonult)

AS Monaco

Érkezők: Willem Geubells (Olympique Lyon – 20 millió), Samuel Grandsir (Troyes – 3 millió), Pelé (Rio Ave – 10 millió), Ronael Pierre-Gabriel (Saint-Étienne – 6 millió), Antonio Barresca (Torino – 12 millió), Jonathan Panzo (Chelsea – 3 millió)
Távozók: Kylian Mbappé (PSG – 180 millió), Fabinho (Liverpool – 50 millió), Thomas Lemar (Atlético Madrid – 70 millió), Terence Kongolo (Huddersfield – 20 millió), Soualiho Meité (Torino – 10 millió)

Olympique Marseille

Érkezők: Jordan Amavi (Aston Villa – 10 millió).
Távozók: –

Olympique Lyon

Érkezők: Léo Dubois (Nantes – ingyen), Tanguy Ndombélé (Amines – 8 millió)
Távozók: Sergi Darder (Espanyol – 8 millió), Willem Geubells (AS Monaco – 20 millió), Mouctar Diakhaby (Valencia – 15 millió), Jean-Philippe Mateta (Mainz – 8 millió), Nicolas N’Koulou (Torino – 3,5 millió), Aldo Kalulu (Basel – 2,1 millió), Romain Del Castillo (Rennes – 2 millió)

* Átigazolási listánk nem tartalmazza azokat a kölcsönszerződéseket, melyek nem különösebben befolyásolják a klubok életét, avagy olyan játékosokat akik kölcsönből jöttek vissza és újból kölcsönadták őket, vagy a klub kötelékébe tartoztak, de játékpercük alig-alig volt. Kivétel, ha egy mellőzött játékosnak azért neve van a piacon.

** A lista frissítve: 2018.07.17. (20:20)