Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: kijavítaná a csorbát a Vidi

Egy hete Luxemburgban a MOL Vidi majdnem megégette magát. Idegenben egy 1-1-es döntetlent sikerült elérnie, úgy, hogy a hazai csapat volt a jobb. A sors fintora, hogy a mezőny legjobbja a Vidi kapusa Kovácsik Ádám volt, aki az egyenlítő találatnál hibázott. Ma este jön a visszavágás lehetősége, s bemutathatják a fehérváriak, hogy a magyar foci több annál, mint amit az elmúlt években produkált.

Scsepovicsban bíznak a fehérváriak a gólokat illetően (molvidi.hu)

Huszti Szabolcs szerezte a MOL Vidi gólját, míg a Dudelange Mélisse révén egyenlített. A hazai csapat végig jobb volt, mint a magyar bajnok, így a meccset óriási csalódásként élhettük meg. 2017 őszén már egy óriási pofont elkönyvelt a magyar futball, miután a luxemburgi válogatottól sikerült kikapnunk. Évről-évre hiába a nagyobb pénz áramlása a csapatokhoz, eredményekben nem mutatkozik. A Vidi azért néha-néha valami reménysugárt felmutat, hiszen tavaly az utolsó fordulóig versenyben maradtak az El-ben. Akkor az utolsó körben a rájátszásban pont Marko Nikolics csapata a Partizan Beograd jelentette a végállomást, de egy körrel korábban a francia Bordeaux kiverése igazi bravúrkategóriába illett.

A Vidi szerb trénere hisz a továbbjutásban (molvidi.hu)

„A Bajnokok Ligájában való indulás a legértékesebb, ezért büszke vagyok arra, hogy ebben a nemzetközi sorozatban léphetünk pályára. Keményen megdolgoztunk érte, így nem akarjuk ezt a lehetőséget elszalasztani. Rövid volt a felkészülés, de mostanra mentálisan és fizikailag is egyre jobb formában vagyunk, a második meccsen frissebbek leszünk. Százszázalékos koncentrációra lesz szükségünk, saját közönség előtt olyan játékot várunk, amivel továbbjutunk. A Dudelange kellemetlen ellenfél, nem nagy futballnemzetből való, ám más csapatoknak is nehézséget okozott, mint az APOEL Nicosiának vagy a Salzburgnak – beszélt a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a a MOL Vidi szerb szakembere Marko Nikolics. – Az öltözőben egyenes kommunikáció zajlik, kritika és dicséret egyaránt elhangzik, de az általában ott is marad. Hiszek a játékosokban, a csapatban, megvan az a minőség, amivel tovább tudunk jutni. Ez a harmadik szezonom a BL-ben, és tapasztalat, hogy a szünet után mindig nehezebbek a meccsek idegenben. Dolgozunk, fejlődünk napról napra, meglesz ennek az eredménye.”

Mi szurkolók egyvalamiben bízhatunk, a magyar bajnoknak nem a luxemburgi csapat lesz a végállomás a nemzetközi kupában. A héten jó eséllyel az El-ből úgyis kipottyannak csapataink. Igaz a Ferencváros jó teljesítményt nyújtott izraeli ellenfele ellenében, de a hazai pályán az utolsó percben kapott góllal, továbbjutási esélyei halványultak.

Érkezők: Sós Bence (Debrecen), Hangya Szilveszter, Berecz Zsombor (Vasas), Zöldesi Illés (Kisvárda k.v.), Sejben Viktor (Csákvár k.v.), Ezekiel Henty (nigériai, Puskás Akadémia k.v.), Bódi Ádám (Debrecen k.v.), Lénárt András (szlovákiai, Siófok k.v.), Bévárdi Zsombor, Lorentz Márton (Siófok k.v.), Lencsés Balázs (Zalaegerszeg k.v.), Szabó Bence (Nyíregyháza k.v.)

Távozók: Asmir Suljic (bosnyák-magyar, NK Olimpija, szlovén), Ezekiel Henty (nigériai, Puskás Akadémia végleg, onnan Osijek kölcsön), Szolnoki Roland (Puskás Akadémia), Zöldesi Illés (Kisvárda, végleg), Sejben Viktor (Csákvár, végleg), Bódi Ádám (Debrecen, végleg), Lorentz Márton (Siófok, végleg), Bévárdi Zsombor (Vasas kölcsön)