Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-selejtező: előnyt jelent-e az idegenbeli gól? – előzetes

Egygólos hátrányból folytatja a Honvéd az Európa-liga selejtezőjét a macedón Rabotnicski ellen, így mindenképpen győznie kell a fővárosiaknak.

A nyári időszak nem a kispestiek sikereitől volt hangos, illetve az átigazolási piacon sem tudott megfelelően ténykedni. Főleg a tekintetben, hogy elveszítették a legutóbbi két idény gólkirályait, Eppel Márton Kazahsztánba, a Kajrat Almaty-ba, míg Davide Lanzafame a Ferencvároshoz igazolt, s nem sikerült eddig megfelelően pótolni őket. Ugyan az első meccsen Nagy Gergő fontos idegenbeli gólt szerzett, mégis a macedónok örülhettek. Hogy a visszavágótól mit várhatunk, nehéz megjósolni, hiszen a kispesti szurkolók egy korábbi büntetés miatt nem mehetnek be a Bozsik stadionba, ami nem egyedi eset az utóbbi években a XIX. kerületben. Legutóbb az izraeli Hapoel Beer-Sheva elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn volt így egy éve.

Kicsit visszatekintve az első mérkőzésen történtekre, Supka Attilának a védelmet kell leginkább összeraknia, mert a gőzös is gyorsabban halad időnként, mint egy hete a kispestiek hátsó alakzata. Az akciók felépítése ugyanakkor megvolt, ám a befejezésen van mit csiszolni, mert a kapu elé érve bizony megakadt a tudomány. Hiába volt első kispesti korszakában igen gólerős Danilo, egyelőre a második időszakában közel sem nyújtja azt a teljesítményt, amelynek reményében visszacsábították tavaly a brazilt. A továbbjutáshoz a kispestieknek csak az 1-0-s, vagy a többgólos győzelem elegendő, a 2-1 hosszabbítást, míg a bármilyen egygólos siker a macedónok továbbjutását hozza.

„A múlt heti, szkopjei mérkőzés előtt azt terveztük, hogy mélységből megbontjuk a Rabotnicki védekezését. Sajnos ezt nem sikerült megvalósítanunk, ezen most feltétlenül javítanunk kell – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón Supka Attila, a kispestiek vezetőedzője. – A védelemnek is jobban kell majd zárnia, mint Macedóniában, a hatékonyabb támadójáték érdekében pedig a középpályásoknak is jobban be kell kapcsolódniuk a játékba. Úgy érzem, a csapatban megvan az erő és a potenciál ahhoz, hogy kivívjuk a továbbjutást.”

Kérdésre válaszolva a hiányzó játékosokat sorolta, így biztos, hogy Baráth Botond, Holdampf Gergő, valamint Banó-Szabó Bence sem lép pályára kedden kora este. Sőt, a hétfői edzésen Fousseni Bamba is megsérült, tovább szaporítva a szakember gondjait. Ivan Lovric ellenben visszatérhet a védelem tengelyébe.

De miként várja az összecsapást a nyáron hosszú évek után hazatérő Vadócz Krisztián. „Tanulságként szolgált, hogy ha nem vagyunk elég jók minden csapatrészben, akkor vereséget szenvedünk. Már az első perctől érzékeltetnünk kell a macedónokkal, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint a múlt heti. Ha sikerül jobban odaérnünk a tizenhatosukhoz, akkor továbbjuthatunk, s ezzel feledtetni tudnánk a múlt heti vereséget.”

Ami a szkopjeieket illeti, Gjorgij Jovanovski vezetőedző kiegyenlített párharcot vár, kiemelte, az elemzések során nagyrészt azt kapták, amire számítottak a kispestiektől. „Ugyan az első mérkőzésen aratott 2-1-es eredmény tudatában a döntetlen nekünk kedvezne, nem erre fogunk törekedni. Úgy állunk neki ennek a mérkőzésnek, mintha ez lenne az első felvonás. Sajnálom, hogy nem lehetnek szurkolók a meccsen, mert a Honvéd-drukkerek nagyszerű hangulatot teremtettek Szkopjéban. A továbbjutás azon dől majd el, csapatom mennyire tud egységes játékot mutatni.”

Európa-liga-selejtező, visszavágó
18.00 Honvéd – Rabotnicski – tv.: M4 Sport
Bozsik stadion, zárt kapuk mögött, vezeti: Marius Avram (román)