Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: végleges az edzők névsora a 2018/19-es szezonra

A spanyol első osztály, azaz a La Liga bejelentette, hogy minden klubnál eldőlt, hogy kinek az irányításával kezdik meg a 2018/19-es szezont. 

1. Alaves – Abelardo Fernandez

Az Alaves az alsóházban zárt az előző szezonban, amihez nagyban hozzájárult, hogy az idény elején szörnyű formában futballoztak. Abelardót decemberben nevezték ki, aki már a harmadik edző volt abban a szezonban. A bennmaradás összejött vele, ezért megtarthatta az állását.

2. Athletic Bilbao – Eduardo Berizzo

Berizzo a Sevilla edzőjeként kezdte az előző szezonban, ám betegsége és az eredmények elmaradása miatt decemberben menesztették. A szakember azóta túl van egy sikeres műtéten, és újra munkába állhat az Athletic Bilbónál. A baszk csapat borzalmas szezont zárt, csak a 16. helyet tudták megszerezni, ezért az idény végén lecserélték  José Ángel Zigandát, aki csak egy évig irányíthatta a klubot.

3. Atletico Madrid – Diego Simeone

Habár sok pletyka keringett arról, hogy Diego Simeone átveszi a kirúgott Jorge Sampaoli helyét az argentin válogatottnál, a szakember továbbra is hűséges maradt klubjához, ahol már a nyolcadik évét kezdi meg.

4. Celta Vigo – Antonio Mohamed

Az argentin edzőt májusban nevezték ki a Celta Vigo élére, miután Juan Carlos Unzue mindössze egy szezon után elhagyta a csapatot. A Celta elég felemás szezont zárt, voltak jó momentumaik, ám sokszor voltak rossz meccseik is. A vezetőség úgy gondolta, hogy szükség van a vérfrissítésre, ezért hozták el a mexikói Monterrey edzőjét.

5. Eibar – Jose Luis Mendilibar

Mendilibar már 2015 óta az Eibar edzője, és úgy tűnik, meg vannak vele elégedve, hiszen májusban egyeztek meg a felek, hogy egy újabb évvel meghosszabbítják a tréner szerződését. Az Eibar egy kiesőjelölt csapatból feltornázta magát a középmezőnybe, sőt az előző szezonban még arra is volt esélyük, hogy egy El-selejtezős helyet megcsípjenek.

6. Espanyol – Rubi

Az Espanyol is edzőt váltott a szezon végével. Joan Francesc Ferrer Sicilia, azaz “Rubi” egy két éves szerződését írt alá új klubjánál, és Quique Sanchez Florest váltotta a kispadon. Flores két szezonon át vezette a katalán csapatot, ám a gyenge szereplés miatt nem tarthatta meg a pozícióját.

7. Barcelona – Ernesto Valverde

Semmi meglepetés nincsen abban, hogy a Barcelona megtartotta Ernesto Valverdét, akivel az első szezonjában megnyerték a bajnokságot és a Király-kupát is. A Bajnokok Ligájában nem sikerült az áttörés, de ezen javíthatnak ebben a szezonban.

8. Getafe – Jose Bordalas

Kiváló szezont zárt újoncként a Getafe, hiszen a 8. helyet szerezték meg a tabellán. Jose Bordalas 2016 óta vezeti a madridi csapatot, a feljutást is vele érték el, most pedig akár az El-selejtezőt is elérhették volna. Így nem meglepetés, hogy a vezetőség nem akart változtatni az eddig is jól működő rendszeren.

9. Girona – Eusebio Sacristan

Mivel Pablo Machin a Sevillához igazolt át, a Gironának keresni kellett valakit a helyére. A választás a korábbi Barcelona középpályásra, Eusebio Sacristanra esett, aki viszont a Real Sociedadot hagyta ott a katalán csapat kedvéért.

10. Huesca – Leo Franco

Leo Franco 2016-ban vonult vissza a profi labdarúgástól, ám ottmaradt utolsó csapatánál, a Huescánál. Egy évig a klub külkapcsolatokért felelős igazgatója volt, 2018 májusában azonban kinevezték a csapat edzőjének, akivel belevágnak a Huesca történetének első La Liga idényébe.

11. Leganes – Mauricio Pellegrino

A Leganes eddigi edzője, Asrier Garitano a szezon végeztével távozott, a helyére pedig Mauricio Pellegrino került. Az argentin szakembert márciusban menesztették a Southampton csapatától, de most visszatér Spanyolországba, ahol már irányította az Alavest és a Valenciát is.

12. Levante – Paco Lopez

Paco Lopez márciusban vette át a Levante irányítását, amikor a klub menesztette Sillát. Akkor még úgy tűnt, csak ideiglenes megoldás lesz, de a szezon végével véglegesítették a szerződését.

13. Betis – Quique Setien

Quique Setient 2017 nyarán nevezték ki a Betis vezetőedzőjének, és olyan jól alakult a közös munka, hogy a sevillai csapat a nagy városi riválist is megelőzve a 6. helyen zárt a tabellán, ami automatikus El-indulást is jelentett a számukra. Ezek után egyértelmű volt, hogy egyik fél sem szeretné a távozást.

14. Real Madrid – Julen Lopetegui

Talán ennek a bejelentésnek volt a legnagyobb visszhangja, hiszen Julen Lopetegui még a spanyol válogatott szövetségi kapitánya volt, amikor hivatalossá vált, hogy a világbajnokság után átveszi a fővárosi klub irányítását. A szakember már a torna kezdetét sem várhatta meg a nemzeti csapatnál, ezért már korábban munkába tudott állni új az helyén, ahol a Zinedine Zidane hagyta űrt kell majd betöltenie.

15. Real Sociedad – Asier Garitano

Asier Garitano a Leganestől érkezett a Real Sociedadba, ahol Eusebio Sacristan helyét kellett átvennie, mivel ő meg a Girona edzője lett. Szép kis edzőkeringő alakult ki a három csapat között, és nagyon érdekes lesz, amikor a bajnokságban találkozni fognak. A baszkoknak mindenképpen jobban kell majd teljesíteniük Garitanóval, hiszen csak a 12. helyet sikerült megszerezniük az előző szezonban.

16. Rayo Vallecano – Míchel

A Rayo két szezon után tért vissza a spanyol első osztályba, amit már a 2017 februárjában kinevezett Míchel segítségével értek el. Az első másodosztályú szezonjukban csak a 12. helyen végeztek, azonban a másodikban megnyertek a bajnokságukat, amellyel automatikusan a La Ligába kerültek, és megtartották a sikert hozó edzőjüket is.

17. Sevilla – Pablo Machín

A Sevilla 2017 decemberében menesztette Eduardo Berizzót, majd a helyére Vincenzo Montella került, akivel nagyon nem akartak jönni az eredmények. Már az európai kupasorozat-indulást érő helyekről is lecsúsztak, amikor ideiglenesen kinevezték Joaquin Caparrost, akivel legalább az El-selejtezőt érő 7. helyet meg tudták szerezni. A végleges edzőt május végén jelentették be Pablo Machín személyében, aki a Girónát hagyta ott az andalúziai csapat kedvéért.

18. Valencia – Marcelino

Marcelino a hamvaiból élesztette fel a Valenciát, akiknek több rossz szezon is volt a hátuk mögött, és volt, amikor a kiesés ellen küzdöttek. 2017 nyarán a Villarreal korábbi trénere érkezett, aki összeszedte a csapatot, és egészen a 4. helyig vitte őket, amivel ismét Bajnokok Ligája indulók lettek.

19. Real Valladolid – Sergio Gonzalez 

Az  újonc csapatnál 2018 márciusában nevezték ki Sergio Gonzalezt vezetőedzőnek Luis César Sampedro helyére. A csapat akkor még nem állt közel a feljutáshoz, ám az irányításával sikerült elérniük azt, megnyerve az osztályozót. Sergio így maradhatott az első osztályban is csapat trénere.

20. Villarreal – Javier Calleja 

Javier Calleját szeptember nevezték ki a Villarreal élére, miután azonnali hatállyal menesztették Fran Escribát a nagyon rossz szezonrajt miatt. Calleja utána össze tudta szedni a csapatot, akikkel ráadásul az 5. helyen végzett a bajnokságban, ami azt jelenti, hogy automatikusan elindulhatnak az Európa-ligában.