Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Többen elhagyhatják a Vidit

Marko Nikolics az előző héten említette, hogy jó lenne még jó pár focistát szerződtetni, de ehhez most már távozókra is szükség lesz. Több fiatalját kölcsönadnák NB II-be, hogy több játéklehetőséget kapjanak az NB III-as tartalékcsapatnál erősebb nívójú bajnokságban. Míg olyan focisták is elhagyhatják a fehérváriakat akik az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséget kaptak.

Bódi (balra) után Varga is visszatérhet Debrecenbe (dvsc.hu)

A hátvéd Bolla Bendegúz tavaly nyáron szerződött a MOL Vidi FC-hez. Az MTK Budapest csapatát hagyta hátra a fehérvári lehetőségért. Igaz a kék-fehérek után a Vidinél is inkább az ifjúsági és az NB III-as bajnokságban kapott lehetőséget. Az NB I-ben csak egyszer, az utolsó fordulóban lépett pályára. Nálánál eggyel többször játszott Réti Patrik aki a Vidi saját nevelésű középpályása. Mindkét focistát a következő bajnokságra a BFC Siófok szeretné kikölcsönözni. A két klub amúgy is jó kapcsolatot ápol, az előző szezont Lorentz Márton (azóta végleg Siófokra került, miután lejárt a szerződése), Bévárdi Zsombor (most a Vasas vette kölcsön) és Lénárt András (a szlovák utánpótlás válogatott focista sorsa jelenleg kérdéses) is a Balaton partján töltötte. Elvir Hadzic is kölcsönbe mehet, igaz nála a magyarországi másodosztályú kölcsön azért nehéz, mert még csak két éve van itt, így nem számít futballmagyarnak. Hacsak róla sem derül ki, hogy magyar felmenői vannak. (láttunk már ilyet…)

A legnevesebb távozó minden bizonnyal Varga József lehet, aki az előző szezonban kevesebb szerepet kapott. A középső középpályás posztjára ráadásul most érkezett Berecz Zsombor is, így most még nehezebb lesz a helyzete. A válogatottban az utóbbi időben újra meghívót kapott tar védekező középpályást szívesen látná korábbi klubja a Debrecen, s a Vidivel kiváló kapcsolatot ápoló Puskás Akadémia is.