Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dinamo Kyjev Kádárral a soraiban elhódította a Szuperkupát!

Az Ukrán Szuperkupa fináléjával Ukrajnában is kezdetét vette az új bajnoki évad. A Kádár Tamást is foglalkoztató Dinamo Kyjev együtese a nagy rivális Sahtar Doneck ellen vívta első tétmérkőzését Odessában.

A mérkőzés jó iramban kezdődött, az első komoly lehetőségre nem is kellett sokat várni a 8. percben a Sahtar játékos Kovalenko került helyzetbe, Boyko azonban hárította a kísérletet. Egy perccel később már nagyon közel járt a gólhoz a bajnok, Ismaily lövését azonban a felső léc megállította és nem lett gól az akcióból. Az első negyedóra végén ismét a Sahtar veszélyeztetett, ezúttal Danchenko lövése csattant a felső lécen. A 18. perben szinte első lehetőségét gólra váltotta Kádár Tamás együttese, miután Bujalszkij tüzelt Pjatov kapujába védhetetlenül. Négy perccel később Marlos előtt adódott egyenlítési lehetőség, a brazil középpályás azonban nem találta el a kaput. Ezt követően következett egy jó negyedóra mikor visszaesett az iram. Az utolsó tíz percre aztán ismét rákapcsoltak a csapatok, de komoly gólszerzési lehetőség már nem adódott az első játékrészben.

Fordulást követően a Dinamo fehérorosz mestere Khatskevich egy cserével próbálta megerősíteni a középpályát. A fehérorosz mester húzása be is jött, ugyanis a 67. percig a Sahtar nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani Boyko kapuja előtt. A 67. percben Fernando bal alsó sarokba tartó löketét hárította bravúros mozdulattal a kyjevi hálóőr. Negyedórával a vége előtt Tsygankov szabadrúgása pattant le a sorfarról. Tíz perccel a vége előtt újabb komoly egyenlítési lehetőséget szalasztottak el a bajnok játékosai, miután a Totovytsky fejesénél kellett újabb bravúrt bemutatnia Boykonak. A hajrában elszabadultak az indulatok és Burda második sárga lapja után a Sahtar játékosa Ismaily is a kiállítás sorsára jutott. A rendkívül feszült hangulatú mérkőzésen a játékvezető összesen tíz lapot osztott ki. A ukrán bajnoki idény első tétmérkőzésé a két nagy rivális közreműködésével végül Kádárék nyerték meg. A magyar válogatott védő végigjátszotta a találkozót és a 81. percben egy sárgát is bezsebelt.

Sahtar Doneck – Dinamo Kyjev 0-1 (0-1)
Helyszín: Csernomorec Stadion, Odessa, Vezette: Trukhanov
Gólszerzők: Bujalszkij (18.)
Sárga lapok: Danchenko (53.), Fernando (58.), Moraes (90+3.), Totovytsky (90+8.) ill. Burda (13.), Shepelev (71.), Kádár (81.), Kedziora (90+8.), Boyko (90+8.)
Kiállítás: Ismaily (90+8.) ill. Burda (90+7.)

Sahtar: Pjatov – Krivsztov, Rakickij, Ismaily, Danchenko – Stepanenko, Alan Patrick – Marlos, Kovalenko (Totovytsky 68.), Fernando (Bolbat 70.) – Moraes. Vezetőedző: Fonseca.

Dinamo: Boyko – Morozyuk, Burda, Kádár, Kedziora – Tche Tche (Garmash 46., Shaparenko 72.), Verbic – Shepelev, Tsygankov, Bujalszkij (Szidorcsuk 78.) – Besiedin. Vezetőedző: Khatskevich