Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

ICC: dortmundi siker a nyitányon a Manchester City ellen – videóval

Ma hajnalban, magyar idő szerint 3:00-kor megkezdődött Chicagóban a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) elnevezésű felkészülési sorozat. A nyitó mérkőzésen a Manchester City gárdája mérkőzött meg a Borussia Dortmund együttesével.

A két csapat erősen tartalékosan állt fel, hiszen Világbajnokság után vagyunk, de ettől függetlenül azért láthattunk nagynevű sztárokat mindkét oldalon. Maga a mérkőzés igazi, az új szezont megelőző, felkészülési találkozó volt, amelyet óvatos játék és sok-sok csere jellemzett.

Götze nem hibázott. (kép: stadiumastro.com)

Az első játékrészben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de végül csak egy büntetőből született gól. A 28. percben Pulisicet rántották le az angolok a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Götze váltotta gólra. A félidőben erre már nem tudott válaszolni Pep Guardiola csapata, így a Dortmund vonulhatott előnnyel a pihenőre.

A fordulást követően Lucian Favre jégkorongos kifejezéssel élve, sorcserét hajtott végre, hiszen mind a tíz mezőnyjátékosát lekapta a pályáról. Pep Guardiola pedig újra lehetőséget adott az angol válogatott kapusnak, Joe Hartnak, aki 2016 augusztusa után újra magára ölthette a City mezét. A második 45 percben ugyanakkor az eredmény már nem változott, így az első félidei büntető volt a döntő momentuma a találkozónak.