Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: unalmas meccset nyert meg a Loki Felcsúton

Egyetlen gól esett a bajnokság nyitómeccsén, a játék azonban nem kápráztatta el a kilátogatókat.

Küzdelem volt, játék nem igazán. – fotó: dvsc.hu

Felcsúton kezdődött a 2018-2019-es honi futballidény. A Puskás AFC és a Debrecen feszült egymásnak, a hazaiak eddig nem sok borsot tudtak a Loki orra alá törni, így nem titkoltan azzal céllal léptek pályára, hogy megszerzik első sikerüket a hajdúságiak ellen. A sárga-kékek immár az új sportszergyártó mezeiben várták a kezdő sípszót, míg a Debrecen továbbra is a megszokott Adidas-szereléseket viselték. A nyáron mindkét oldalon igyekeztek minőségileg megerősíteni a keretet, hogy kinek sikerült jobban, választ adott a találkozó.

Benczés Miklós az újak közül hazai oldalon senki, míg a debreceni részről Erik Cikos került be a kezdőbe. Tehát egyik edző sem gondolta úgy, hogy gyökeres változtatást kell eszközölnie a kezdőcsapatban.

A találkozót megelőzően egyperces gyászszünetet tartottak dr. Kovács László csapatorvos emlékére, aki egy hete hunyt el.

Vendéglehetőségekkel indult a találkozó, Takács Tamás, majd Bódi lőtt csúnyán mellé. S később egy jobb oldali beadást követően fölé is. A kettő között Varga Kevin lépett ki a védők közül, Heris tanárian szerelte. Alig telt el tíz perc, Takács már a második gólját szerezhette volna, ha Bódi beadását követően pontosabban tud fejelni. Azt már megszokhattuk, hogy nem sokan látogatják a felcsútiak bajnoki mérkőzéseit, ez pedig ezúttal is igazolást nyert. Mintegy 5-600 néző foglalhatott helyet a Pancho Aréna lelátóján, edzőmeccs jelleget kölcsönözve az összecsapásnak. Marco Rossi viszont ott volt, az olasz mester szombaton töltötte első hivatalos napját a magyar válogatott kapitányaként.

Mindezt volt idő leírni, mert lényegében mezőnyjátékot produkált a két együttes. A gól jót tett volna a meccsnek, ám Diallo hiába vágta a léc alá a játékszert a félidő derekán, lesről tette, maradt a két nagy nulla az eredményjelzőn. A folytatásban sem igen emelkedett a színvonal. Egy-egy helyzetecskétől eltekintve csendesen csordogált az összecsapás, amely csak akkor élénkült meg kissé, amikor Tőzsér jobb oldali szögletét követően Takács fejelhetne, de Hegedüs valahogy védeni tud, pechjére azonban saját kapuja felé pattant a labda, ahol viszont Márkvárt mentett nagyot. Az esetnél megsérült a Loki-támadó, de folytatni tudta. Nem sokkal később Latifi kínálta meg Nagyot, aki viszont kitolta a léc alá tartó löketet, mígnem az első negyvenöt percet két hajdúsági lehetőség zárta. Talán a kánikula, talán az idény eleji forma tette, ennél azért valamivel jobb nyitányt vártunk.

Fordulás után negyedóráig semmi említésre méltó nem történt, ekkor előbb Herczeg András változtatott: a nemrégiben igazolt Ezequiel Calvente váltotta Varga Kevint, majd Benczés Miklós hozta le Latifit, hogy Kiss Tamást küldje be. Ezt követően Tőzsér kornerét Avdijaj csúsztatta Haris elé, aki viszont gyengén Hegedüs kezébe emelt. Öt perccel később viszont már nem volt kegyelem. Kinyik jobbról az ötös túlsarkára ívelt, ahol érkezett a napokban szerződtetett Calvente, s Osváth mellől a jobb alsóba bólintott. Nem élénkült fel igazán a játék, pedig ekkor már jobbára a hazaiak akarata érvényesült, de a pontatlan passzok miatt helyzetig sem jutottak el a kékmezesek. S ami igaz volt az első játékrész végén a Lokira, az a második végén a hazaiakra is, igyekeztek minél közelebb kerülni a kapuhoz, irányították a játékot, viszont mindez hiába. A cívisvárosiak végül megszerezték a három pontot.

Puskás AFC – DVSC 0-1 (0-0)
Pancho Aréna, vezette: Vad II. István
Gólszerzők: Calvente (77.)
Sárga lapok: Haris (8.), Csősz (88.)
Kiállítva:

Puskás AFC: Hegedüs L. – Osváth, Heris, Spandler, Trajkovski – Molnár G. (Knezevic, 69.), Balogh B. – Latifi (Kiss T., 62.), Márkvárt, Radó – Diallo. Vezetőedző: Benczés Miklós

Debrecen: Nagy S. – Cikos, Kinyik, Szatmári, Barna Sz. – Kusnyir (Csősz, 81.), Haris – Bódi, Tőzsér, Varga K. (Calvente, 60.) – Takács T. (Avdijaj, 69.) Vezetőedző: Herczeg András