Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-selejtező: „Bízom benne, hogy előnyt szerzünk” – Supka Attila

Megtartotta soros nemzetközi meccse előtti sajtótájékoztatóját a Honvéd, amely újabb csatárát kénytelen nélkülözni. Legalábbis kérdőjeles Danilo játéka.

Verhető ellenfelet kapott a Honvéd a luxemburgi Niedercorn személyében, ám a Vidi korábbi BL-párharcában láttuk, nem lehet kézlegyintéssel elintézni a miniállam együttesét, amely legutóbb a jóval esélyesebbnek vélt azeri Gabalát búcsúztatta. Supka Attila is ezt emelte ki, illetve azt, hogy az adódó problémákat igyekeznek áthidalni. „Vegyes érzések vannak bennem. Ha a csapat teljesítményére gondolok, amit az elmúlt héten nyújtott a Rabotnicski, majd a Haladás ellen, akkor pozitív gondolatok vannak a fejemben, mivel a fiúk maximálisan megtettek mindent, amit kértünk tőlük. Viszont az egyéb problémák nem igazán kedvezőek számunkra, ezeket azonban megpróbáljuk áthidalni az előttünk álló mérkőzésen, és hiszünk abban, hogy eredményesen tudunk szerepelni hazai pályán – kezdte Supka, utalva elsősorban Danilo kiesésére. – Megnéztük a Niederkorn mindkét mérkőzését a Gabala ellen. Jó csapat ellen játszunk, ugye senki sem gondolta, hogy ők lesznek annak a párharcnak a továbbjutói. Figyelnünk kell arra, hogy három meghatározó luxemburgi válogatott játékosuk, illetve francia és német légiósaik agresszív, intezív futballt játszanak, erre fel kell készülnünk. Bízom benne, hogy hazai pályán előnyt szerzünk.”

A brazil támadó duplázott egy hete a Rabotnicki ellen, majd gólt szerzett a Haladás elleni bajnokin is, de utóbbi meccsen kapott egy rúgást a bokájára, s a szétnyíló bőrt össze kellett varrni, így elképzelhető, hogy nem léphet pályára. „Megpróbálunk előhúzni valamit a kalapból, bízunk abban, hogy aki lehetőséget kap, hasonlóan jó teljesítményt nyújt, mint Danilo vagy Holender Filip az előző meccsen. Fegyelmezett, taktikus játékra lesz szükség, arra, hogy a feladatát mindenki maximálisan ellássa. Ha azokat a dolgokat, amiket átbeszéltünk, meg tudjuk valósítani, akkor meglesznek a lehetőségeink arra, hogy hazai környezetben gólokat szerezzünk.”

Egy, esetleg két támadó elkelne a kispestieknél, ám a vezetőedző szerint még mindig nincs előrelépés, míg a sérültek közül lesz, aki leülhet a kispadra.

A játékosok bizakodva tekintenek a találkozó elé, minderről Gazdag Dániel beszélt a találkozót megelőzően. „Az öltözőben nagyon jó a hangulat, bizakodóak vagyunk, az elmúlt két meccs mindenképpen erre ad nekünk okot. Bizonyítottuk, hogy nemzetközi szinten is fel tudjuk venni a versenyt az ellenfelekkel, remélem, ezt a Niederkorn ellen is bizonyítjuk, és jó eredményt érünk el. Vetélytársunk tavaly a Rangerst, az idén a Gabalát ejtette ki, így bizonyította, hogy erős csapatokat is el tud ütni a továbbjutástól. Illetve láthattunk, hogy a Videoton előző ellenfele, a Dudelange is jó erőt képviselt, úgyhogy óvatosak leszünk, tiszteljük őket, de önbizalommal telve megyünk ki a meccsre. Ha kapott gól nélkül le tudjuk hozni az itthoni összecsapást, akkor az jó előjel lehet a visszavágóra.”