Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Érdekes egyezség születhet a Bayern és az Inter között!

Kiválóan erősített idén nyáron az Inter, akik immáron tizenkét érkezővel büszkélkedhetnek. Nem áll le azonban az üzem: a hírek szerint igen rafinált ajánlatot tettek a Bayern Münchennek Arturo Vidalért, amire azok rá is bólintottak.

Az olasz ügyekben járatos Alfredo Pedulla szerint a chilei harcos vételárának kifizetésé jócskán megérintené az egyébként is szép összegeket kiadó milánóiakat, így az Inter egy 30 millió eurós vételi opcióval egybekötött egy éves kölcsönszerződést szeretne összehozni. Igen ám, de Vidal szerződése egy éven belül lejár, így a piac nemzetközi szabályai szerint erre nincs lehetőség. A Bayern azonban csavart egyet a történeten, hiszen zsoldosuk szerződésében van egy egy éves hosszabbítási opció, melynek lehívásával már semmi akadály nem gördülne a kölcsönszerződés elé. Groteszk helyzet állt tehát elő, mert a bajorok így először hosszabbítani fognak Vidallal, majd rögtön kölcsönadják, míg a szándékuk nyilvánvalóan a játékos eladása lenne. Az Inter viszont jól járhat: ember legyen a talpán, aki a Vidal-Brozovic-Nainggolan hármason át tudja vinni a labdát nyolc napon túl gyógyuló sérülések nélkül…