Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Exliverpool csatár Kispesten?

Már jó ideje keresi Davide Lanzafame – Eppel Márton duó utódját a Budapest Honvéd együttese. Egyik pótlását megoldották az eddig is a kerethez tartozó brazil csatárral Daniloval, míg most úgy néz ki, hogy megtalálták az ékpárját a korábbi Liverpool támadó David N’Gog személyében.

https://www.youtube.com/watch?v=n42P6OL4JbY

A 29 éves korábbi francia korosztályos válogatott csatár a PSG-ben lett profi labdarúgó, majd három évig a Liverpool együttesében játszott, ahol összesen 94 tétmérkőzésen lépett pályára és 19-szer volt eredményes. Magyar focisták is voltak ekkor csapattársai, hiszen (ha igazak a hírek) leendő együttesében játszó Pölöskei Zsolt, s jelenleg az RB Leipzigben védő Gulácsi Péter is ott játszott.

A Liverpool után N’Gog megfordult a Bolton Wanderersnél – amelynél Bogdán Ádám csapattársa volt –, a Swansea Citynél és a Reimsnél is. A közelmúltban a görög és a skót élvonalban szerepelt.

A Nemzeti Sport információi szerint szerdán meg is érkezett Budapestre a játékos, ahol a Budapest Honvéd edzésén is részt vett már. N’Gog-nak egyébként kellemes emlék is fűződik a magyar fővároshoz, 2009 őszén a Bajnokok Ligája csoportkörében ugyanis, győztes gólt szerzett a DVSC ellen a Puskás Ferenc Stadionban.