Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Tottenham 15 éves hagyományt szakított meg

Tegnap este lezárult a Premier League 2018-as nyári átigazolási időszaka, ahol minden klub szépen bevásárolt egy csapat kivételével. 

2003-ban vezették be a Premier League-ben a nyári átigazolási rendszert, és azóta minden klub igazolt legalább egy játékost. A Tottenham azonban idén megszakította ezt a szokást, mert 15 év után ők lett az első olyan csapat, amelyik egyetlen igazolást sem hajtott végre a nyári transzfer időszakban.

Angliában most rendhagyó módon augusztus 9-én zárt a transzferpiac az átlag augusztus 31. helyett, így hatalmas roham volt várható volt a lezárás előtt. Ez így is történt, az Everton, a Fulham és a Brighton is még több játékost jelentett be már a határidő után, de hiába várta mindenki a Tottenham bejelentéseit, ezek nem történtek meg.

A klub menedzsere, Mauricio Pochettino azzal indokolta a helyzetet, hogy nem azzal volt a baj, hogy nem akartak igazolni, hanem azzal, hogy nem tudtak a feltornázott átigazolási összegek miatt. Angliában kétszer is megdőlt nyáron a legdrágább kapus rekordja, először Alisson Beckerrel, aki 75 millió euróért igazolt a Liverpoolba, majd Kepa Arrizabalaga ezt is lépett túl ezen 80 millió eurós vételárával. A másik ok emellett az lehet, hogy a klub nagyon sok pénzt ölt bele az új stadionba, ami most elsőbbséget élvezett a vezetőségnél.

Hogy ennek milyen hatásai lesznek a következő szezonra nézve, még senki nem tudja, ám az biztos, hogy nehéz helyzetbe kerültek, mivel a vetélytársak mind megerősítették a kereteiket.