Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnoki riválisnál folytatja a Real Madrid védője – hivatalos

A spanyol bajnokságban szereplő Real Madrid hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy kölcsönbe távozik a védelemből a 19 éves Theo Hernandez. 

Forrás: AS

A Real Madrid hivatalosan is bejelentette, hogy Theo Hernandez a következő szezonban a Real Sociedad csapatában fog játszani. A játékos már át is esett a kötelező orvosi vizsgálatokon.

Hernandez tavaly nyáron került a Real Madridba az Atletico Madridból 25 millió euró ellenében. Balszélső lévén Marcelo cseréjének szánták. A fiatal játékos több mérkőzésen is lehetőséghez juthatott, ám úgy tűnik, a vezetőség szerint szüksége van még a fejlődésre.

A mindössze 20 éves védő az előző szezonban mindössze 23 meccsen lépett pályára a Real Madrid színeiben, és ezek nagyobb részében is csak csere volt.