Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szó szerint a Villarreal stadionjának gyepére varázsolták Cazorlát – VIDEÓ

Santi Cazorla a nyáron hagyta el az Arsenalt, és a Villarrealhoz szerződött, miután felgyógyult súlyos sérüléséből. A spanyol játékos több mint két évet hagyott ki, ám egy felkészülési mérkőzésen már pályára léphetett. Cazorla bemutatása a szurkolóknak azonban eddig elmaradt, de ezt most egy nagyon különleges módon pótolták be. A La Ceramica gyepére egy érdekes szerkezetet hoztak, mellette pedig egy bűvész állt, aki szó szerint a közönség elé varázsolta benne Santi Cazorlát. Ilyen érdekes bemutatást szinte biztosan nem kapott még senki.