Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ødegaard ismét kölcsönbe mehet – sajtóhír

A norvég tini úgy tűnik nem tudta megváltani a világot a Real Madrid nyári edzőtáborában, így ismét elpasszolhatják őt egy évre.

Kép: The Sun

Martin Ødegaard még mindig csak 19 éves, de már sok mindenen keresztül ment eddigi pályafutása során. A Strömgodset neveltjeként hamar nevet szerzett magának Európában, a Real Madrid pedig le is csapott rá gyorsan. A szőke támadó a Castillához került, ám ott nehezen boldogult: messze nem volt olyan meggyőző a pályán mint a Youtube-videókon, ráadásul állítólag a hozzáállásával is akadtak gondok.

2017-ben úgy döntöttek Madridban, hogy nem erőltetik a beépítését, inkább kiküldték Hollandiába a Heerenveenhez kölcsönbe, hogy szokja egy kicsit a felnőtt mezőnyt. Az Eredivisie-ben eddig 38 meccsen 2 gól és 4 gólpassz a mérlege, ami alulmarad a várakozásokkal szemben. Lehet viszont esély a javításra: a legfrissebb hírek szerint ugyanis a következő szezont is ott tölti majd.

Lopetegui magával vitte őt a Real Madrid nyári alapozására az amerikai edzőtáborba, ám ott a jelek szerint nem tudta bizonyítani rátermettségét. A holland Gelderlander.nl értesülései szerint így ismét kölcsönadják majd, ám ezúttal a Vitesse Arnhem lehet a befutó. A sárga-fekete csapat lényegében a tehetséges Chelsea-nevelések felfuttatója, most pedig megszerezhetik a 12-szeres norvég válogatott játékost is. A portál arról ír, hogy Ødegaard azért is vonzó számukra, mert a támadósorban és a középpályán is bevethető, sokoldalú játékos – plusz nagyon elkélne nekik egy kreatív ember előre, mert abból állítólag hiány van arrafelé.

A Vitesse egyébként egy kiütéses, 5-1-es sikerrel indította a szezont a bajnokságban, az Európa-liga selejtezőben pedig a Basel ellen harcolnak a csoportkörért.