Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kifejelte magát az ukrán Kisvárdáról

Alaposan beerősített a nyáron a Kisvárda labdarúgócsapata, hiszen tizenegy érkező mindegyike idegenlégiós. Meg is lett az eredménye az összevásárlásnak, hiszen négy bajnokin eddig 0 pontot szerzett. Ráadásul hétvégén két kiállítással is sújtották magukat az új fiúk, közülük Sinder négy hónapra lett eltiltva, miután “megfejelte” a bírót. A kisvárdai vezetők ezek után nem számolnak tovább az ukrán támadóval.

(24.hu)

Súlyos fegyelmezetlensége, és a Ferencváros ellen kapott piros lapja után a második csapathoz irányították Anton Sindert, mindaddig, amíg az eltiltása le nem jár. Azóta a Kisvárda kézhez kapta az MLSZ fegyelmi bizottságának végzését, amely szerint „minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől négy hónapra eltiltotta.”

„Ezek után nem maradt más, mint csütörtökön Anton Sindert felmentettük a munkavégzés alól, hiszen a határozat alapján a szervezett edzésektől is eltiltották őt. Kezdeményezzük továbbá szerződésének egyoldalú felbontását” – mondta a kialakult helyzetről Révész Attila sportigazgató a klub hivatalos weboldalának. A négy hónapos eltiltás azt jelenti, hogy az ukrán támadó leghamarabb december 11-én állhatna újra edzésbe.