Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edin Dzeko szenzációs találatával nyert az AS Roma! – videóval

Az Eusebio Di Francesco által irányított AS Roma a Walter Mazzarri vezette Torino vendégeként lépett pályára az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) nyitó fordulójában… 

Nem indult valami eseménydúsan, pörgősen a Torino – Roma összecsapás, mivel a hazai csapat összességében jól megszervezte a védekezését, s ez természetesen a vendégek dolgát megnehezített abban a tekintetben, hogy komolyabb gólszerzési lehetőséget tudjanak kialakítani. No, de a 18. percben feljegyezhettük az első említésre méltó szituációt. Az AS Roma oldaláról Kolarov tett kísérletet a gólszerzésre, ám a szerb kiválóság végül a kapufa külső részét találta el. Néhány minutummal később Edin Dzeko előtt adódott komoly lehetőség, az első próbálkozását N’Koulou blokkolta, majd a második lövése pedig a kapufán csattant. A félidő végére a Torino is élet jeleket adott magáról, hiszen a 39. percben Rincón egy felső léccel ijesztett rá az AS Romára. A ráadásban aztán Florenzi járt közel ahhoz, hogy megszerezze a vezetést csapatának, ám Meite kivágta lövését a kapu torkából. 

A második játékrész legelején nagyon bekezdett a Torino, először Falque részéről láthattunk egy távoli lövést, ami jócskán a léc fölé szállt, majd néhány másodperccel később Baselli eresztett meg egy szintén távolabbi löketet, a középpályás kísérletét Olsen majdnem beügyetlenkedte. Az 50. minutumban aztán rövid ideig örülhetett a Torino a vezetés megszerzésének, a játékvezető először érvényesnek titulálta be Falque találatát, ám később les miatt érvénytelenítette a spanyol támadó gólját. Szépen lassacskán aztán az AS Roma is felébredt álmából, a 65. percben Cengiz Ünder tett kísérletet a gólszerzésre, lövését azonban Sirigu végül védeni tudta. A 73. minutumban Meite tesztelte Olsen képességeit egy távoli bombával, a svéd portás állta a sarat, s hárította a Torino játékosának kísérletét. A 80. percben Edin Dzeko előtt adódott hatalmas lehetőség, ám a bosnyák támadó fejese a kapufán csattant. A 89. minutumban viszont már nem hibázott a Roma gólfelelőse, Justin Kluivert remek beadása után Edin Dzeko nagyon okosan rúgta a labdát Sirigu kapujába! 

Torino – AS Roma 0-1 (0-0)
Helyszín: 
Stadio Olimpico Grande Torino; Vezette: Marco Di Bello. 
Gólszerzők:
 ill. Dzeko(89.)
Sárga lapok:
Falque(57.) ill. Fazio(29.), Dzeko(90+1.)
Kiállítva: ill.

Torino: Sirigu – Izzo(Bremer 76.), N’Koulou, Moretti – De Silvestri(Aina 26.), Baselli, Rincón(Soriano 86.), Meite, Berenguer – Falque, Belotti. Menedzser: Walter Mazzarri

AS Roma: Olsen – Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov – Strootman, De Rossi, Pastore(Schick 76.) – Ünder(Kluivert 70.), Dzeko, El Shaarawy(Cristante 60.). Menedzser: Eusebio Di Francesco

https://www.youtube.com/watch?v=7cUBWN2bq1A