Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vida Kristopher gólpasszal segítette a továbbra is veretlen DAC-ot

Először lépett pályára a Dunaszerdahely azután, hogy csapatkapitányát, Ljubicicset kitették a keretből. Eközben a Slovan két góllal győzte le a rózsahegyi együttest. A háromból két magyar is főszerepet játszott a szerdahelyiek pontszerzésében.

Őrzi veretlenségét a Dunaszerdahely a szlovák élvonal idei szezonjában, bár igencsak rezgett a léc Trencsénben. A három magyar játékos közül Vida Kristopher és Kalmár Zsolt kezdőként, Vida Máté csereként lépett pályára a szerdahelyieknél. Az El-ben érdekelt Trencín kezdte valamivel jobban az összecsapást, a vezetést félóra elteltével mégis a látogatók szerezték meg Huk révén, majd még a szünet előtt cserélni kényszerült Peter Hybala vezetőedző: Simcak helyett Zahumensky lépett pályára. A szerdahelyieknek a gól mellett is volt három nagy helyzete is, ám ezekkel nem tudtak élni, mire a szünetet követően öt perc leforgása alatt fordított a házigazda Mance duplájával. Ezt követően viszont megint főszerepet kért és kapott Vida Krisztopher: remekül szolgálta ki Hercet, aki egyenlíteni tudott a hetvenedik minutumban, mégis úgy tűnt, a trencséniek örülhetnek a lefújás után, merthogy Ubbink, tíz perccel a vége előtt ismét a hétközben a Feyenoordot búcsúztató piros-kékeknek szerzett előnyt. A DAC nem adta fel, aminek köszönhetően Pacinda passzát Bayo váltotta gólra, ezzel az egyik pontot megmentve csapatának. Az iksz azt jelenti, a DAC továbbra is veretlen a bajnokságban, mindössze a Slovan előzi meg Vidáékat, akik azonban egyelőre nem találják a hatékonyabb védekezés kulcsát, lévén az elmúlt öt fordulóban már kilenc gólt kaptak, míg a pozsonyiak mindössze hármat. Ugyanakkor a szerdahelyiek mögött három csapat is tíz kapott góllal áll.

A magyar szélső ezzel remek statisztikát tudhat magáénak: a bajnokságban öt meccsen hat kanadai pontot termelt eddig – 3 gól, 3 assziszt – míg az El-selejtezőjében is szerzett egy gólt.

Trencín – Dunaszerdahelyi AC 3-3 (0-1)
G.: Mance (51., 56.), Ubbink (81.) ill. Huk (30.), Herc (70.), Bayo (87.)

DAC: Jedlička – Koštrna, Šatka, Kone (60. M. Vida), Šimčák (41. Záhumenský, 85. Bilenkyi) – Kalmár, Huk, Herc – K. Vida, Bayo, Pačinda

A nap másik meccsén a listavezető Slovan Rózsahegyre látogatott, és feszült összecsapáson nyert két góllal. Holman Dávid kezdőként hatvanhárom percet játszott a pozsonyiaknál. A Slovan a második játékrész utolsó negyedórájának kezdetén három perc alatt lerendezte a találkozót, amely egy-egy kiállítást is hozott. Előbb a Ruzomberok került emberhátrányba Kostadinov kiállítása miatt, majd a pozsonyi Cavric kapta meg második sárgáját. Győzelmével megerősítette első helyét a Slovan, amely jövő hétvégén a Trencínt látja vendégül. Vidáék majd a nyolcadik pozícióban található Zilina ellen vívhatnak rangadót.

Ruzomberok – Slovan 0-2 (0-0)
G.: Apau (76.), Sporar (79.)
K.: Kostadinov (32.) ill. Cavric (40.)

A bajnokság állása: