Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Real győzelem, negatív rekorddal! – Videó

Az talán kevésbé meglepő, hogy a Real Madrid hazai pályán hozza a kötelezőt a Getafe elleni idény-nyitón, az már viszont sokkal inkább, hogy még csak ötvenezer néző sem látta Julen Lopetegui-ék első madridi győzelmét.

Bale góllal kezdett (Kép: La Liga Twitter)

Egészen pontosan 48 446-an voltak a Bernabéu lelátóin, erre pedig 2009 óta nem volt hasonló példa. Arról, hogy hogyan történhetett ez meg, sokat beszélgethetnénk, de egy biztos, Cristiano Ronaldo távozása azért befolyásolhatta a szurkok kedvét…

No de térjünk vissza a találkozóhoz! Lopetegui kisebb-nagyobb meglepetésre kihagyta Courtoist, Modricot és Casemirot is a kezdőjéből, míg elől a Bale – Benzema – Asensio hármas kezdet – Nem is rosszul, hiszen például a walesi klasszis a találkozó elején fejelt is egy szép kapufát.

Az első Real-gólra 20 percet kellett várni, ekkor Dani Carvajal egy okos fejessel mattolta David Soria kapust. A vezetés után ízelítőt láthattunk az újfajta ‘Real-stílusból’: Sok passz, sok mozgás, a legvégére például 78%-os labdabirtoklási mutatót hozott össze a “királyi gárda”.

A második félidőben gyorsan esett még egy madridi gól, Gareth Bale a tizenhatoson belülről egy lapos lövéssel lényegében eldöntötte az érdemi kérdéseket. A Getafe erőtlennek tűnt, próbálkozott becsülettel, ám igazi átütőerő nem volt a kis csapatban.

Ellenben Asensio akár növelhette is volna a különbséget, jobb lábas lövése azonban a kapufán csattant.

A Real Marid magabiztosan nyert, játéka biztosan lesz jobb is, és vélhetően a Bernabéu nézőszámai is változni fognak még.

Real Madrid – Getafe 2-0 (1-0)
Santiago Bernabéu stadion, Vetette: J. Fernández
Gólszerzők: Carvajal (20.), Bale (51.)
Sárga lap: Marcelo (68.) illetve Molina (27.), Diedhiou (41.), Dakonam (42.), Mata (63.), Arambarri (77.), Cabrera (79.), Gonzalez Cabrera (79.).
Piros lap: –

Real Madrid: Navas – Carvajal, Nacho, Ramos, Marcelo – Kroos, Ceballos (Modric, 71.), Isco (Casemiro, 58.) – Bale (Lucas Vázquez, 77.), Asensio, Benzema. Vezetőedző: Julen Lopetegui

Getafe: Soria – Suarez, Dakonam, Gonzalez Cabrera, Cabrera – Maksimovic, Portillo (Alejo, 64.), Arambarri, Shibasaki, Diedhiou (J. Mata, 58.) – Molina (Angel, 71.).

 

https://www.youtube.com/watch?v=KxodmQooHig