Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Papu Gomez az élre repítette az Atalantát – videóval

A Serie A csonka 1. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az Atalanta esélyeshez méltóan, 4-0-ra kiütötte az újonc Frosinonét, köszönhetően első sorban argentin csapatkapitánya parádés teljesítményének.

(Atalanta Bergamasca Calcio Facebook)

A mérkőzés első helyzete még a vendégek előtt adódott, a tavalyi másodosztályú gólgyáros Ciano azonban ziccerben a kapufára helyezett. Ennél nagyobb lehetősége pedig a meccs teljes hátralévő részében nem volt a Frosinonénak, ellenben a hazaiak fölénye már az első negyedórán belül góllá érett: Toloi kiugratásából Alejandro “Papu” Gomez volt eredményes. A szünet utáni első negyedórában a kapitány már előkészítőként jeleskedett, méghozzá rögtön kétszer is: előbb Hateboert, majd Pasalicsot lepte meg egy-egy hajszálpontos átadással. Innentől kezdve a bergamóiak már nyugodtan tartalékolhattak a csütörtöki Európa-liga-selejtezőre, melyen a dán FC Köbenhavn lesz az ellenfelük. Azért a hosszabbítás perceiben Papu egy remek átlövéssel beállította a végeredményt, és feltette a koronát a csodálatos teljesítményére.

Atalanta – Frosinone 4-0 (1-0)
G.: Gomez (14., 90+2.), Hateboer (48.), Pasalic (61.)


A Serie A első fordulójában nyolc mérkőzést játszottak le az elmúlt (hosszú) hétvégén, a végső győzelemre esélyesnek tartott csapatok közül a Juventus és a Roma egyaránt nagy csatában nyert: a “Zebrák” a Chievót 3-2-re, a fővárosiak a Torinót 1-0-ra verték egy-egy hajrábeli találattal. A tavalyi második Napoli sem hibázott, Ancelottiék 0-1-ről 2-1-re múlták felül a Laziót az Olimpicóban. Viszont az Inter ismét felsült saját maga mumusa ellen, a Sassuolo 1-0-s győzelmet aratott a milánóiak felett.

A kicsik közül az újonc Empoli 2-0-ra legyőzte a Cagliarit; a szintén frissen visszatérő Parma kétgólos előnyről játszott 2-2-t az Udinese ellen; a SPAL pedig házon kívül diadalmaskodott a Bologna ellen (1-0), miközben Nagy Ádámot kiállították.

A genovai tragédia miatt elhalasztott Sampdoria-Fiorentina és AC Milan-Genoa mérkőzéseket későbbi időpontokban pótolják be.

A Serie 1. fordulójának eredményei

Chievo – Juventus 2-3
Lazio – Napoli 1-2
Torino – AS Roma 0-1
AC Milan – Genoa elmaradt (10.31.)
Bologna – Spal 0-1
Empoli – Cagliari 2-0
Parma – Udinese 2-0
Sampdoria – Fiorentina elmaradt (09.19.)
Sassuolo – Inter 1-0
Atalanta – Frosinone 4-0

A Serie A aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása