Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légióskörkép: 4 gólt, 3 gólpasszt és 1 pirosat hoztak össze honfitársaink a hétvégén

Szinte mindenütt elrajtolt a 2018/19-es szezon, ahol pedig még nem, ott a hétvégén majd megkezdődik a küzdelem. Az átigazolási piac jelenlegi állapotát nézve úgy fest, hogy 40 felnőtt profi légióssal képviselteti magát Magyarország az előttünk álló fél évben, ami a világ egyes pontjait, első és másodosztályait illeti. Légióskörkép rovatunkban röviden bemutatjuk honfitársaink éppen aktuális produktumát. Cikkünk hétről-hétre elérhető lesz kedd esténként, tartsanak a FociClub.hu-val. 

Marco Rossi hamarosan először hirdet válogatott keretet, így az előző hetek teljesítménye nagyon fontos lehetett. Többen is remek mutatókkal bírnak, gólokat, gólpasszokat jegyeznek és jegyeztek, valamint stabil kezdőnek számítanak klubcsapatukban. Az új olasz kapitány pedig korábban kiemelte, csak az számíthat válogatott meghívóra, aki rendszeresen játszik klubcsapatában. Lássuk, hogy ki hogyan szerepelt a hétvégén.

TOP 5 Liga

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Szalai Ádám (Hoffenheim)
Nagy Ádám (Bologna)

Gulácsi Péter végig védte a Viktoria Köln ellen 3:1-re megnyert  kupameccset. Hálója egyszer rezdült, több védése is volt. Szalai Ádám ott volt a 6:1-re diadalmaskodó Hoffenheim kezdőjében, sőt végig is játszotta a meccset, de gólt nem sikerült szereznie. Nagy Ádám számára nem indult jól a szezon, a Bologna trénere ugyanis csereként küldte pályára honfitársunkat az 56. percben. A válogatott középpályás számára azonban a 90. percben két sárga lap után előbb ért véget a mérkőzés, mint a társaknak.

Nyugat-Európa

Korcsmár Zsolt (Midtjylland)
Bogdán Ádám (Hibernian)
Bese Barnabás (Le Havre)
Dobos Áron (Fortuna Sittard)
Kun Bertalan (Jong PSV)
Vécsei Bálint (Lugano)
Kecskés Ákos (Lugano)

Korcsmár Zsolt végigjátszotta az Odense ellen 1:1-re végződő bajnokit. Bogdán Ádám a skót ligakupába nem volt nevezve. Bese Barnabás zsinórban a negyedik mérkőzését is végigjátszotta a francia másodosztályban. Dobos Áront ezúttal  nem nevezte a PSV ellen a holland újonc, a debütálása még várat magára. Kun Bertalan a PSV tehetsége a másodosztályban érdekelt Jong csapatnál kezdte meg a szezont, a hajrában állt be csereként. A Lugano a svájci kupában lépett tovább, Vécsei Bálint a keretben volt, de nem kapott lehetőséget, Kecskés Ákost nem is nevezték.

Közép-Európa

Vida Kristopher (FC DAC 1904)
Kalmár Zsolt (FC DAC 1904)
Vida Máté (FC DAC 1904)
Holman Dávid (Slovan Bratislava)
Nagy Dominik (Legia Warszawa)
Gyurcsó Ádám (Hajduk Split)
Futács Márkó (Hajduk Split)
Szántó Tamás (Rapid Wien)
Szoboszlai Dominik (FC Liefering)
Tiefenbach Dábiel (Austria Lustenau)
Lang Ádám (CFR Cluj)
Prosser Dániel (Sepsi)
Bobál Dávid (Dukla Praha)
Kocsis Gergő (MFK Karvina)

Újból remekeltek a DAC magyarjai, avagy Kalmár Zsolt és Vida Kristopher is végigjátszotta a Trencin ellen 3:3-ra hozott meccset. Vida Kristopher gólpasszt is jegyzett, ezzel pedig 5 bajnokin 3 gólja és 3 gólpassza van, eddig minden bajnokin szerzett vagy gólt, vagy jegyzett gólpasszt. A csapat harmadik magyarja Vida Máté csereként állt be, 30 percet kapott. Holman Dávid kezdőként játszott 63 percet a Slovanban, legyőzték a Ruzomberok csapatát, és továbbra is vezetik a ligát közvetlenül a DAC előtt. Újabb mecset nyert a lengyel élvonalban a Leqia Warszawa, Nagy Dominik ezúttal csere volt, a 62. percben állt be. Gyurcsó Ádám is csak csere volt a pocsékul rajtoló és újabb vereséget elszenvedő Hajduk Splitben, melynek másik magyarja Futács Márkó ezúttal sem volt keretben. A tavalyelőtti kiírás gólkirálya minden bizonnyal távozik. Szoboszlai Dominik sérüléssel bajlódik, illetve fordulót se rendeztek az osztrák másodosztályban, így Tiefenbach Dániel sem játszott értelemszerűen. Lang Ádám zsinórban harmadszor volt kezdő a CFR Clujban, mely behúzta a fővárosi Dinamo Bukarest elleni bajnokit. A magyar védő úgy fest kiharcolta magának a helyet a kolozsvári klub kezdőjében. Prosser Dánielt a Sepsi nem nevezte, ahogy Bobál Dávid és Kocsis Gergő sem jutott szóhoz a cseh élvonalban. Szántó Tamás továbbra is sérült.

Kelet-Európa

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Sallai Roland (APOEL)
Balogh Norbert (APOEL)
Korhut Mihály (Anarthosis)
Megyeri Balázs (Atromitos)
Windecker József (Levediakos)
Elek Ákos (Kajrat Almati)
Eppel Márton (Kajrat Almati)
Kleinheisler László (Astana)
Feczesin Róbert (Adanaspor)

Kádár Tamás a Dinamo Kijev eddigi mind a hét tétmeccsét végigjátszotta, így volt ez a hétvégén az FK Oleksandria ellen is. A ciprusi pontvadászat még nem rajtolt el, így Sallai Roland és Korhut Mihály sem játszott. Hasonlóan a hétvégén rajtoló görög élvonal két magyarja Megyeri Balázs és Windecker József. A török másodosztályban viszont gólt lőtt az Ümraniyespor ellenében Feczesin Róbert, igaz csapatán ez sem segített. A kazah Kairat Almati fedélzetén Elek Ákos és Eppel Márton is ott volt a kezdőben, utóbbi gólt is lőtt a 3:1-re megnyert meccsen. Mindkét honfitársunk végigjátszotta a találkozót. Kleinheisler László csapatának nem volt meccse. Az esti órákban jött a hivatalos bejelentés, miszerint Balogh Norbert az APOEL-ben folytatja pályafutását.

Európán kívül

Nemanja Nikolics (Chicago Fire)
Sallói Dániel (Sporting Kansas)
Németh Krisztián (Sporting Kansas)
Stieber Zoltán (D.C. United)
Koman Vladimir (Sepahan)
Guzmics Richárd (Jenpien Funde)

Nemanja Nikolics kezdőként 88 percet játszott a Montreal ellen 2:1-re elvesztett mérkőzésen. Csapata egyetlen gólját szerezte, ezzel már 11 gólnál és 1 gólpassznál jár a szezonban. Sallói Dániel kezdőként 68 percet kapott az SKC-ben a Portland ellen 3:0-ra megnyert meccsen. Csapata második góljánál előkészített, így 7 gólja mellett már 7 gólpassza van a szezonban. Németh Krisztián továbbra is gól nélkül, ám régi-új csapata színeiben csereként kapott 17 percet és gólpasszt adott. Stieber Zoltán ezúttal csere volt Washingtonban, ám a 60. percben beállt, és góljával lezárta a New England ellen 2:0-ra megnyert meccset. Az iráni élvonalból és a kínai másodosztályból akadozik az információáramlás, így Koman Vladimir, valamint Guzmics Richárd szerepléséről nincsen információnk. Remélhetőleg Marco Rossi lépben van velük is.

Grafikai munkálatok: Őszi Ádám