Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: “Álmodtam egy világot magamnak” – szól ezúttal a Vidinek nóta

“Álmodtam egy világot magamnak” – szól a népszerű Edda-sláger. Ugyan 2009-ben a DVSC bejutott a BL-főtáblára, előtte 1995-ben a Ferencvárosnak sikerült ez a bravúr. De amíg a zöld-fehérek az utóbbi években a különböző nemzetközi kupákban hamar elvéreztek, a Vidi rendre a csoportkör közelébe került. Idén az már biztos, hogy 2012 ősze után újra csoportkörbe kerül, csak az a kérdés, hogy a BL-ben, vagy az El-ben.

“Álmodtam egy világot magamnak” – feszítették ki a ferencvárosi szurkolók 2004-ben Prágában a Sparta elleni BL-selejtező mérkőzés előtt a stadionban egy molinón. Óriási lehetőség előtt álltak a zöld-fehérek, hiszen hazai pályán 1-0-ra győztek, így már csak egy hajszál választotta el a magyar csapatot az 1995-ös bravúr megismétlésétől. A párharc előtt adta el a Fradi vezetése Gera Zoltánt, pedig, ha még vártak volna pár hetet, esetleg több pénzt is kérhettek volna a későbbi “Mágikus magyarért”, s a BL-csoportkörében is kiköthettek volna. Gera személye idén annyiban érdekes, hogy nyáron akasztotta szögre a stoplist. A Fradi úgy kerülhet képbe, hogy a Groupama Arénában fogadja a Vidi az AEK Athént. A görögök korábban játszottak egyébként az üllői úti stadionban, s már a magyar csapat 4-0-ra is vezetett, az utolsó utáni pillanatokban kapott két gólt, s így 4-2-re nyert. A visszavágót pedig a görögök simán behúzták 4-0-ra.

Álljon itt az akkori jegyzőkönyv, sok-sok ismert névvel, szeretett magyar játékossal: (azt vágjuk, hogy egyedül az albán Zenun Selimi volt külföldi?)

Ferencváros – AEK Athén (görög) 4-2 (2-0)
Üllői út, 8.860 néző, V: David Elleray (angol)
Ferencváros: Udvarácz – Telek – Mátyus, Szűcs M. – Nyilas (Jagodics 85.), Vámosi (Vincze O. 56.), Lendvai, Kovács B., Nagy N. – Selimi (Fülöp Z. 65.), Bükszegi
AEK Athén: Atmatzidisz – Babunszki – Kalitzakisz, Kosztenoglu – Kopitzisz, Lakisz, Markosz (Savevski 56.), Zikosz, Kapiszisz (Donisz 73.) – Nikolaidisz, Maladenisz (Sebwe 69.)
Gól: Selimi (10.), Lendvai (29.), Nyilas (55. – 11-esből), Vincze (83.) illetve Nikolaidisz (90.), Sebwe (92.)

De térjünk vissza a Vidire, hiszen a Fradinál most inkább edzőváltás van, s magyar bajnokság, míg a fehérváriak a nemzetközi kupában vitézkednek. Hétvégén amúgy is elmarad az Újpest elleni bajnokijuk, mert kemény lenne a dupla terhelés.

(molvidi.hu)

Marko Nikolics a keddi sajtótájékoztatón az alábbiakat nyilatkozta:

“Boldog és büszke vagyok, hogy Bajnokok Ligája-rájátszás mérkőzést tudunk Magyarországra hozni. Már sokszor elmondtam korábban is, hogy az idény elején volt egy álmunk a BL-ről, amiben nagyon erősen hittünk és egyelőre sikerült is életben tartanunk ezt az álmot. Remélem, hogy ez még nem a vége, bár az AEK nagyon jó csapat, már csak az UEFA-együtthatót figyelembe véve is ők az esélyesek – persze az első párharcot leszámítva eddig is erősebbre taksált együttesekkel mérkőztünk. Ismerem a játékosaim képességeit, tudom, hogy igazi harcosokról van szó, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy továbbjussunk. Szeretném, hogy minél többen legyenek kint a stadionban ma, a játékosaink megérdemlik, hogy sok néző előtt futballozhassanak, egyrészt a bajnoki cím, másrészt a BL-menetelés miatt is. Tapasztalt, éles csapat az ellenfelünk, nem fér bele semmilyen kihagyás. A kezdő sípszó előtt mindkét félnek 50-50% az esélye a továbbjutásra. Sikerre éhesek vagyunk, mindent bele fogunk adni a BL-csoportkör érdekében!”

“Büszke vagyok a csapatra, hogy a tavalyi hibáinkból tudtunk tanulni és előrébb léptünk. De még a legnagyobb lépés előttünk van. Nincs nyomás rajtunk, sőt mindenki egyre jobban akarja a sikert. A hétvége is jól alakult, ami plusz önbizalmat jelent. A sikereket a helyén tudjuk kezelni, ebben is fejlődött a csapat tavaly óta. Eddigi pályafutásom legszebb gólját szereztem az AEK ellen 8 évvel ezelőtt, szép emlékeim vannak az ellenük vívott meccsekről. Szeretném kihangsúlyozni, hogy abban, hogy a Vidi már biztos EL-csoportkörös csapat és harcban van a BL-csoportkörért is, a játékosokon kívül a szakmai és orvosi stábnak, a kitmaneknek és az összes Vidi-dolgozónak része van. Kevés szó esik a háttérről, pedig nagyon fontosak ők is, hiszen mi így vagyunk egy csapat” – mondta a csapatkapitány Juhász Roland.

Jegyek még kaphatóak! A Groupama Aréna 1-2-es pénztárai (vagyis főpénztárai) a megszokottnak megfelelően 10 órakor nyitnak, 19 órától pedig a stadion további 4 pontján is vásárolhatnak belépőt a szurkolók: a 3-4-es pénztárban, illetve az Üllői út mentén található (különálló, szürke színű) épület sarkán található, nem sorszámozott két pénztárablaknál.

MOL Vidi FC – AEK Athen 21:00 (Groupama Aréna, TV: M4Sport)