Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vidi: BL vagy El-csoportkör? Ma este eldől

Huszti Szabolcs kiállítása miatt majdhogynem fél órán keresztül emberhátrányban játszott a Mol Vidi FC csapata a görög AEK Athén elleni BL-selejtező mérkőzésen hazai pályán. Miután a görögöktől is kiállítottak egy focistát, a Vidi visszajött a meccsbe, s 2-0-ás eredményt 2-1-es vereségre kozmetikázta. Ma este idegenben érhetik el a BL-csoportmeccseket, de valljuk be, reálisabb az Európa-liga.

(vidi.hu)

Marko Nikolics meccs előtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem is az eredmény a lényeg, hanem az, hogy a játékosok mindent kiadjanak magukból.

„Tudom, hogy magamat ismétlem, de újra szeretném elmondani, hogy nyár elején volt egy álmunk. Ez a Bajnokok Ligája volt, most pedig 90 percre vagyunk attól, hogy ezt az álmunkat beteljesítsük. Persze az eddigiek miatt is nagyon büszke vagyok a csapatra, nem is feltétlenül az eredmények miatt, hanem a mutatott teljesítmény miatt. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz eredménnyel fordulunk, de tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy számunkra jól alakuljon a mérkőzés. Egy igazi harcos csapat vagyunk, és ami nagyon fontos, az az, hogy látom a srácokon, hogy hisznek abban, hogy sikerülhet megtennünk az utolsó lépést. Most azon a ponton vagyunk, ahol nekünk már nincs sok veszítenivalónk de ez nem azt jelenti, hogy végig mennünk kell előre. Több mód van is van arra, hogy két gólt szerezzünk. Stabilan, végig maximális koncentrációval kell futballozni. Ha azt látom, hogy a fiúk mindent kiadtak magukból, ahogyan azt szokták, akkor a meccs után is büszke leszek rájuk – eredménytől függetlenül”.

“Mi úgy készülünk, hogy nyerni szeretnénk, attól függetlenül, hogy mi történt az első összecsapáson. Ha a meccs végén is mi állunk jobban, akkor talán elgondolkodhatunk egy védekezőbb hozzáálláson. Nem becsüljük le az ellenfelet, egy nagyon nehéz meccset játszottunk Budapesten, tiszteljük a Vidit. Nem lesznek elbizakodottak a játékosaim, hiszen egyáltalán nem dőlt el semmi. Nem bízhatunk az ellenfél hibáiban, nekünk pedig egy hibát sem lehet engedni, hiszen láthatjuk, ezeket képes kihasználni a magyar csapat. A kiállítás után nem játszottunk jól Budapesten, talán kicsit kényelmesre vettük a tempót, ezt nem lehet megengedni magunknak. Mindent bele kell adnunk, küzdenünk kell végig, és az előny ellenére sem szabad lebecsülni egy kicsit sem a Vidit. Kemény és technikás játékosaik vannak, nem számítok tőlük más stílusú játékra, mint hazai pályán. Számítok viszont a szurkolóinkra, ők sok pluszt adhatnak majd számunkra kedd este!” nyilatkozta az AEK mestere, Marinos Ouzounidis.

A Groupama Arénában 2-1-re nyert  a görög bajnok. Emlékezetül itt a meccs jegyzőkönyve:

MOL Vidi FC – AEK Athén (görög) 1-2 (0-1)
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna,
Vezette: Gianluca Rocchi (Elenito Di Liberatore, Mauro Tonolini – olaszok)

Gólszerzők: Lazovics (68.p) ill. Klonaridis (35.p), Bakaszetasz (49.p)
Sárga lapok: Lazovics (25.p), Nego (30.p) ill. Klonaridis (25.p), Galanopoulos (37.p)
Kiállítva: Huszti (22.p) ill. Bakaszetasz (53.p)

MOL VIDI FC: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (M. Scsepovics 54.p) – Kovács I., Huszti – Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
AEK ATHÉN: Barkasz – Bakakisz, Ikonomu, Lambropulosz, Hult – Galanopulosz (Alef 67.p), Simoes – Bakaszetasz, Klonaridis (Lopes 82.p), Mantalosz – Livaja (Ponce 86.p). Vezetőedző: Marinosz Uzunidisz