Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21: Nem sikerült a bravúr, oda az Eb

A csoportjának listavezetőjéhez látogatott el a magyar u21-es válogatott, hiszen a svédek 7 meccs után öt győzelemmel és két döntetlennel álltak, a mieink pedig 6 meccsen 3 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség volt a mérlegük. Azért is volt fontos a mai derbi, mert így vesztett pontok tekintetében beérhették volna fiaink a riválist.

(mlsz.hu)

A magyar u21-es csapatban több ismert nevet találhattunk, hiszen a kezdőcsapatból Demjén Patrik és Bíró Bence kivételével már mind bemutatkozhattak az NB I-ben. Bíró többek között azért nem, mert ő évek óta Portugáliában a Guimaraes utánpótlásában rúgja a bőrt. Rajta kívül a nyáron a Vasastól a szlovák DAC-ba szerződő Vida Máté idegenlégiós. A keretből Tóth Bence, Vida Máté és Varga Kevin is bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban, de már Hegedűs János és Gazdag Dániel is volt kerettag. A tavaly novemberi meccsen Budapesten Bíró Bence duplájával elhúzott a magyar csapat, de a második félidőben egyenlítettek a vendégek, így meg kellett elégedni az egy ponttal.  A svédeknél egy ismerőst is felfedezhettünk Antón Salétros tavaly ősszel Újpesten játszott, aki ráadásul magyar felmenői révén nem is számított határon túlinak.

A hetedik percben az első védés a svéd kapusé volt, Zsótér tizenhatosról megeresztett szabadrúgását Linnér védte. Majd a svédek játékosa Asoro könnyedén ment át a magyar védelmen, de Demjén védett.  A 20.percben magyar kapufa! Katona keresztlabdáját Zsótér kapásból, éles szögből kapura bombázta, ám a labda kivágódik a rövid oldali kapufáról! Zsótér jobb oldali szöglete után, Lenzsérről az üres kapu felé pattant a labda, végül Wahlqvist és Dagerstal menteni tudott. Majd a semmiből a 26.percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Andersson a kapu elé emelt, Nilsson a hosszúról visszafejelt, érkezett Svanberg, aki egy kiváló kapufás lövéssel a magyar kapu jobb fölső sarkába talál. Majd Varga lőtt, de Linnér védett. A túloldalon Rakip küldött kapura nagy erővel egy labdát, ám az elsuhant a jobb oldali kapufa mellett. Majd a félidő végén a gólvonalról mentettek! Zsótér kapura lövését labdáját, de sikerült visszastukkolni Lenzsérnek, de megint a gólvonalról mentettek.

A második félidő elején a svédek rohantak a magyar kapu irányába, de nagy bravúr árán Katona tisztázott a gólvonalról. Asoro a bal oldalon egy szép csel után megcélozta a hosszút, a csavarást viszont Demjén kiütötte. Az 58.percben Varga beadását Zsótér fejelte (!) kapura, de épp, hogy mellé ment. A 66.percben a védekező középpályás Haris helyére egykori klubtársa Kundrák Norbert állt. (A Fradiban játszottak egy csapatban) Majd tíz perccel később Banó-Szabó Bencét Szivacski Donát váltotta. A 79.percben szöglet után, a lövésre visszagurított labdát, Zsótér 16-ról kapura vágta, a svéd védők a gólvonalról mentettek.  Majd négy perc hosszabbítás következett, melyben már emlékezetes jelenet nem történt, így hiába a kapufa és a három óriási svéd mentés, elúszott az U21-es Eb-re való kijutás lehetősége.

SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)
Falkenberg
, Falkenbergs IP, Vezeti: Kevin Clancy (skót).
Gólszerző: Svanberg (26.) ill. –
Sárga lapok: Nillson, Svanberg ill. Haris, Katona, Lenzsér, Vida

Svédország: Linnér – Wahlqvist, Dagerstal, Brorsson, J. Andersson – Levi (Bejimo 68.p), Svanberg, Ssewankambo, Rakip (Salétros 86.p) – G. Nilsson, Asoro (J. Larsson 77.p). Szövetségi edző: Roland Nilsson.
Magyarország: Demjén – Katona M., Lenzsér, Spandler – Vida M. – Varga K., Gazdag, Haris A. (Kundrák 66.p), Banó-Szabó (Szivacski 76.p) – Zsótér – Bíró B. Szövetségi edző: Michael Boris.