Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetek Ligája: a spanyolok kitömték a világbajnoki ezüstérmest! – videóval

A Nemzetek Ligájának legmagasabb divíziójában a világbajnoki ezüstérmes Horvátország is bemutatkozhatott végre. Az ezüstérmes horvátok ellenfele Spanyolország volt Elchében.

A spanyol válogatott az első fordulóban Anglia ellen aratott egygólos győzelmet a legendás Wembley-ben. A spanyolok ellenfele ezúttal a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott volt. A mérkőzés elején egy spanyol könnyelműség után kis híján vezetést szerzett a horvát csapat, miután egy spanyol térfélen eladott labda után Rakitič lőtt nem sokkal a kapu bal oldala mellé. Az első negyedóra végén ismét a horvátok kerültek helyzetbe, ezúttal Santini került ziccerbe, lövésébe az egyik védő még beleért De Gea így hárítani tudta a horvát kísérletét. Három perccel később Ivan Perisič lövését blokkolta az egyik spanyol védő. Szinte első helyzetét gólra váltotta a hazai együttes, Carvajal beívelése után Saúl Niguez fejelt a horvát kapuba megszerezve a vezetést a spanyoloknak. A bekapott gól megfogta a horvátokat és a 33.percben Asensio parádés góljával kettőre növelték előnyüket a hazaiak. A horvátok ezt követően teljesen megzavarodtak és Asensio két percccel később egy újabb parádés gólt szerzett, ezúttal a felső lécről pattant a hálóba a játékszer némi horvát segítséggel. A horvátok a hajrában nem tudtak mit kezdeni a spanyolokkal és helyzetekig se igen jutottak a hajrában. A játékrész legvégén Rodrigo növelhette volna négygólosra  a hazai előnyt, de próbálkozása elkerülte a kaput.

Fordulást követően a spanyolok ott folytatták, ahol az első játékrészt abbahagyták. Szinte a második játékrész elején érkezett az újabb spanyol találat, a mérkőzésen bombaformában futballozó Asensio hozta kihagyhatatlan helyzetbe Rodrigot aki megszerezte a hazaiak negyedik gólját. Öt perccel később Asensio ismét megpróbálkozott egy lövéssel amit a pont középen álló Kalinič hárítani tudott. Az 57.percben egy szögletet követően Sergio Ramos fejelt a horvátok hálójába védhetetlenül. Húsz perccel a vége előtt újabb spanyol gólt jegyezhettünk fel, egy újabb Asensio gólpasszal, a Real Madrid támadója ezúttal klubtársát Iscót hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A királyi gárda tehetsége a horvátok ellen egy gólt és három gólpasszt hozott össze. A spanyol válogatott Luis Enrique irányítása alatt a Nemzetek Ligájában két győzelemmel kezdte meg szereplését és vezeti csoportját a legmagasbb divízió 4.csoportjában.

Spanyolország – Horvátország 6-0 (3-0)
Helyszín: Manuel Martínez Valero Stadion, Elche, Vezette: Buquet (francia)
Gólszerzők: Saúl (24.), Asensio (33.), Kalinič (35., öngól), Rodrigo (49.), Ramos (57.), Isco (70.)
Sárga lapok: Rog (12.), Brozovič (39.)
Kiállítás: – ill. –

Spanyolország: De Gea – Carvajal (Azpilicueta 75.), Nacho, Ramos, Gaya – Ceballos, Busquets (Rodri 59.), Saúl (Thiago 65.) – Isco, Rodrigo, Asensio. Szövetségi kapitány: Luis Enrique

Horvátország: Kalinič – Vršaljko (Rog 20.), Mitrovič, Vida, Pivarič – Rakitič, Brozovič (Pjaca 62.) – Kovačič, Modrič, Perisič – Santini (Livaja 71.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalič

https://www.youtube.com/watch?v=uWDoLS6kMF8

A csoport aktuális állása:

Képek: uefa.com, eredmenyek.com