Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guardiola: „Ott fogom befejezni, ahol elkezdtem”

Manapság a világ egyik legerősebb klubját, az angol bajnok Manchester Cityt irányítja Pep Guardiola. Az FC Barcelona egykori játékosa és vezetőedzője idén akár minden létező trófeát besöpörhet a „Kékekkel”, ám tudja ő is, hogy nem a mostani lesz az utolsó munkaadója.

Pep Guardiola egész életét az FC Barcelona kíséri végig, még ha immár hat éve is van annak, hogy elengedték egymás kezét. Az egykori remek középpályás 2008 és 2012 között irányította a katalán szupercsapatot, és a trófeahalmozás mellett egy olyan rendszer tökéletesített a meglévő kerettel, amelyet utódainak azóta is csak foltozgatnia.

Luis Enrique is sikeres volt a katalán együttessel, és most Ernesto Valverde is jól hozza az eredményeket, de a szurkolók egyértelmű kedvence még mindig Guardiola. Így hát nem is meglepő, hogy az őt váró tárt karok miatt is tervezi barcelonai visszatérését a későbbiekben:

„Ott fogom befejezni a pályafutásom, ahol elkezdtem, az utolsó lépéseimet a Barcanál fogom megtenni.”

– büszkélkedett Pep, egy tegnapi interjúban.