Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentették a görögök a korábbi Fradista csatárt

Ahogy arról tegnap honlapunk is beszámolt Ugrai Roland a görög Atromitosz csapatában folytathatja pályafutását, s ez estére már fix is lett, új klubja bejelentette a válogatott csatárt.

(Twitter)

Ugrai Roland idén nyáron a harmadik magyar focista aki a görög bajnokságba igazolt, hiszen korábban Megyeri Balázs és Windecker József is oda szerződött. A válogatott kapus szintén az Atromitosz együttesében véd, így honfitársa érkezett a klubhoz. Korábban felmerült, hogy Futács Márkó is a félszigetre igazolhat, de egyelőre az ő ügyében nem történt előrelépés. Az athéni egylet a szerződés aláírása előtt alaposan leinformálta a támadót, hiszen többek között korábbi diósgyőri edzőjét Bódog Tamást, s a válogatottban őt behívó, s nála bemutatkozó Bernd Storckot is megkérdezték.

„Mindenképpen külföldön szerettem volna folytatni, a magyarnál erősebb bajnokságban. A klub a nemzetközi szereplés elérését tűzte ki célul, így nagyon jó fejlődési lehetőségnek tartom, hogy itt szerepelhetek. Ez játszott szerepet a döntésemben, hogy az Atromitosznál folytassam” – nyilatkozta az nso.hu-nak az aláírás után Ugrai Roland.

Ugrai Békéscsabán nevelkedett, majd a Haladás, a Ferencváros, ismét a Haladás végül a Diósgyőr csapataiban szerepelt az NB I-ben 138 bajnokin, s ezeken 28 gólt lőtt. A válogatottban ötször játszott, s egy góllal tette le a névjegyét.