Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fordulatos mérkőzésen ikszelt a Freiburg és a Stuttgart – videóval

A német Bundesliga 3. fordulójának zárómérkőzésén a Sallai Rolandot is a soraiban tudó Freiburg a Stuttgart együttesét látta vendégül. Magyar válogatott labdarúgónk a kispadon kezdte a mérkőzést és végül sajnos ott is fejezte be. Ettől függetlenül a találkozó rendkívül emlékezetesre sikeredett. 

Gondorf hamar beköszönt. (kép: kicker.de)

Az első félidő tökéletesen indult a hazai csapat számára, hiszen mindjárt az első percben az első támadásukból gólt szereztek. Frantz beadására Gondorf érkezett tökéletesen és fejelte a labdát a világbajnok Zieler kapujába. A korai gól után egy kicsit megtorpant a Stuttgart érthetően, majd szép fokozatosan elkezdtek éledezni. Azonban komoly helyzeteket nem nagyon tudtak kialakítani, mondhatni az előrefelé játékban igencsak impotensek voltak. Viszont a másik oldalon sem jöttek óriási lehetőségek, így sokáig őrizgette egygólos előnyét a Freiburg. A hajrában, egészen pontosan a 44. percben egalizáltak a vendégek. Egy szöglet utáni rossz felszabadításnak köszönhetően Insua került helyzetbe, s lőtt ballal 17 méterről a kapuba. Az argentinnek ez volt az első Bundesliga találata, amely egyben a félidő utolsó értékelhető momentuma volt.

Gomez duplázni tudott 300. Bundesliga fellépésén. (kép: kicker.de)

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan góllal indult, csak most a másik oldalnak jött ki a lépés. A 49. percben ugyanis egy freiburgi védelmi hibát követően Mario Gomez volt eredményes, megfordítva ezzel a találkozót. Sokáig azonban nem álltak nyerésre a vendégek, hiszen három perccel később Gondorf lőhetett szabadrúgást, amit gyönyörűen tekert a mozdulni sem bíró Zieler kapujába. De ez az iksz sem tartott ki nagyon, mivel az 56. minutumban Insua ívelt tökéletesen Gomez fejére, aki újra bevette Schwolow kapuját. Nem sokkal később ismét egy szép jelenetet láthattunk, de Ascacibar lövését bámulatosan hárította Schwolow kapus. A másik oldalon majdnem sikerült egalizálni, a csereként beálló Waldschmidt a felső lécet találta el, s onnan a játéktéren kívülre pattant a labda. A 80. percben azonban a fiatal játékos kiegyenlítette a találkozót. A 22 esztendős támadó lövése a világbajnok Pavard lábán pattant meg és talált utat a kapuba. Az események sorozata itt nem ért véget, hiszen a gól után nem sokkal Stenzel megkapta második sárgáját, így freiburg nem sokkal a mérkőzés vége előtt megfogyatkozott. Ugyanakkor ez már nem befolyásolt semmi, hiszen a hajrában már nem változott az eredmény.

Freiburg – Stuttgart 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Gondorf (1., 52.), Wladschmidt (80.) ill. Insua (44.), Gomez (49., 56.)
Kiállítva: Stenzel (83.)

Videó hamarosan!

A Bundesliga állása három fordulót követően:

A Bundesliga góllövőlistájának élmezőnye: