Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Londonba távozhat a MU védője – sajtóhír

A Manchester Unitednél az elmúlt egy hónapban mellőzött hátvéd esetében komolyan szóba került a januári távozás lehetősége, és már rivális érdeklődök is vannak a láthatáron.

Eric Bailly az elmúlt hetek kispadra való száműzését követően a Mirror beszámolója szerint a téli átigazolási időszakban elköszönhet az Old Traffordtól. A forrás szerint az Arsenal és a Tottenham egyaránt szívesen látná az elefántcsontparti hátvédet.

A 24 esztendős védő, aki a 2016-ban a Villarrealtól igazolt a Manchester Unitedhez, utoljára augusztus 19-én a Brighton elleni 3-2-es fiaskó alkalmával kezdett utoljára a “Vörös Ördögök” hátsó alakzatában. Ezt követően a Tottenham elleni összecsapásra be sem nevezték, a legutóbbi két alkalommal pedig a Burnley és a Watford ellen csak az utolsó percekben lépett pályára időhúzó csereként.