Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fradi: átesett a műtéten a védő

Hosszabb ideje bajlódik csípőproblémákkal Botka Endre, a Ferencváros védője, akinél a Vidi elleni bemelegítés alatt újra kiújult a sérülés.

Két hete nem tud a csapattal készülni Botka Endre, akinek a Vidi elleni bajnoki előtti bemelegítést nem tudta befejezni, mert kiújult a csípősérülése. Az ezt követő időszakban edzeni sem tudott a válogatott védő, így végül a műtét mellett döntöttek. Erre szerdán került sor Londonban. „Minden rendben volt a műtét során, igaz, kicsit fáradtan ébredtem. Szerencsére nem kell sokáig kint lennem, ma haza is jöhetek. Legszívesebben már szombaton játszanék” – fogalmazott az operáció után Botka, akinek műtétjéről dr. Pánics Gergely, a Ferencváros orvosa árult el részleteket: „Endre csípőartroszkópos beavatkozáson esett át, amely jól sikerült. Az operációt Ernest Schilders professzor végezte el Londonban, a játékos ma haza is térhet, a rehabilitációját itthon folytatja. Először részterheléssel, majd teljes terheléssel fog járni, a szobakerékpározás a sebgyógyulás után megengedhető, a rehabilitáció pedig a műtétet végző orvos protokollja szerint történik.”

Alighanem október végén térhet vissza pályára a válogatott bekk, így többek között a jövőheti Derbit is kénytelen lesz kihagyni.