Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Komoly hiányzók a Vidinél az első csoportmeccsen – ELŐZETES

Egy dátum, egy név: 2012 december 7, Sándor György. Az időpont, mikor is a Videoton utolsó Európa-liga-csoportkörének meccsét rendezték, az illető pedig az utolsó gólszerző. A Vidi Lisszabonban lépett pályára, s 2-1-re kapott ki a Sportingtól. Az edző Paulo Sousa volt, s a vereségnek “hála” a portugálok magukkal rántották a mélybe a fehérváriakat, hiszen míg a Sporting utolsó lett, a magyar csapat szerezte meg a csoportban a harmadik helyet.

Genk, Basel, Sporting. Ezen csapatok alkották akkor az Európa-liga G-csoportját. A belgák három győzelemmel és döntetlennel megnyerték a csoportot, míg a svájciak egy vereség (épp a Vidi ellen) mellett kétszer győztek s háromszor ikszeltek. A Vidi pedig két diadal (Sporting, Basel) mellett négyszer kikaptak, s így kiestek.

Chelsea, PAOK és BATE Boriszov. A 2018-19-es Európa-Liga L-csoportjának tagjai a MOL Vidi FC mellett. A névsort böngészve azt állapíthatjuk meg, nem lesz egyszerű a Vidi helyzete, hiszen az angolok toronymagasan a legerősebbek, a PAOK a görög foci egyik élcsapata, a BATE az “örökös” fehérorosz bajnok. 2006 óta ugyanis folyamatosan ők nyerték meg hazájuk bajnokságát.

2012-ben az akkori magyar kirakat csapat a Debrecen játszott a BATE Boriszovval. (ugye abban az évben jutott be a Vidi az El-be) Idegenben 1-1 (mindkét gólt Sidibe szerezte), de hazai pályán 3-1-es vereségbe szaladtak bele a hajdúságiak. 2014-ben ismét összesodorta az élet a két klubot, akkor Debrecenben 1-0-ra nyert a Loki, de idegenben 3-1-re kikapott, így ismét búcsút vehettek a Bajnokok Ligájának a magyarok. Úgyhogy nem igazán őrzünk szép emlékeket róluk. A fehéroroszokra egyedül Georges Leekens emlékezhet jó szívvel, hiszen a korábbi magyar szövetségi kapitány egyedül egy ellenük elért döntetlent tudott felmutatni “sikerként” négy meccsén.

Tujvel állhat a fehérvári kapuban (vidi.hu)

Zajlik az élet a MOL Vidinél, hiszen a hétvégi Puskás Akadémia elleni balhés meccs második félidejében Kovácsik Ádám szenvedett súlyos sérülést, így ő biztos nem léphet pályára csütörtök este. Helyét az a Tomas Tujvel veheti át a gólvonalon, aki a Sporting elleni csoportmeccsen is védte a fehérváriak kapuját. Egyébként rajta kívül Vinicius Paulo és Kovács István játszhat az akkor pályára lépő focisták közül. Már nem fog játszani Danko Lazovics, aki hétfőn este közölte a vezetőkkel, hogy ő bizony csoportmeccs ide, csoportmeccs oda, többet bizony nem fog focizni. Nem csak a Vidiben, hanem úgy általában sehol, hiszen visszavonul.

Honfitársa döntéséről a következőket mondta a szerb tréner a szerdai sajtótájékoztatón: “Szomorú vagyok, hogy Danko már nincs velünk, de tiszteletben tartom a döntését, bár úgy vélem, még évekig magas szinten játszhatott volna. Nem az én felelősségem, hogy nyilatkozzak róla, én csak annyit mondhatok, hogy három klubnál is dolgoztam vele, így jól ismerem, nemcsak remek játékos, de remek személyiség is”

A harmadik hiányzó pedig Huszti Szabolcs lesz, akit ugye az AEK elleni első meccsen kiállítottak. Ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy Marko Nikolics 25 helyett csak 23 játékost nevezett az Európa-ligába, leírhatjuk, nem lesz könnyű dolga a szerb mesternek.

A fehérvári tréner bizakodik (rangado.hu)

A Vidi edzője a szerdán a várakozásairól a következőket mondta:

“Örülök, hogy itt ülhetek most, képviselve a klubot és a magyar labdarúgást is az Európa-liga-csoportkörében, de fontos, hogy teljesítenünk is kell ezen a szinten. Néhány döntetlennel talán felhívnánk magunkra a közvélemény figyelmét, de összességében sokra nem mennénk vele a továbbjutás szempontjából. Nekünk céljaink vannak most és hosszútávon is, nem azért jöttünk, hogy szórakozzunk, hanem hogy eredményeket érjünk el”

Minden bizonnyal az alábbi felállással kezdhet a magyar csapat: Tujvel – Fiola, Vinicius, Juhász, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (Milanov), Pátkai – Kovács I. – M. Scsepovics (Hodzic)