Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Már a távozásra készül a középpályás – sajtóhír

A Paris Saint-Germain csapatában a műtét utáni rehabilitációjából a közelmúltban visszatérő Marco Verratti számára állítólag már nincs többé hely a francia sztárcsapatban, és az olaszországi hazatérésére készül.

A fentiekről a minap a calciomercato.com adott tájékoztatást, amely úgy tudja, hogy Thomas Tuchel nem számít alapemberként a 25 esztendős olasz labdarúgóra, bár eddig sérülése és BL-beli eltiltása okán csupán egy mérkőzésen számolhatott vele az új idényben, a Saint-Étienne elleni bajnokin 67 perc jutott neki.

A forrás szerint a német vezetőedző és Verratti között ütköznek a szemléletek, így a középpályás nyáron vissza szeretne térni hazájába, ahol az elmúlt néhány átigazolási időszakban a teljesség igénye nélkül az Inter, a Milan, a Roma és a Juventus csapatánál is több alkalommal felmerült már a leigazolásának lehetősége, de nem egyszer a Barcelona csapatának élénk érdeklődéséről is beszámolt vele kapcsolatban a világsajtó.

Érdekesség még a középpályásról, hogy úgy lett annak idején a francia sztárcsapat és az olasz válogatott meghatározó játékosa, hogy soha egyetlen percet sem játszott hazája első osztályú bajnokságában (Serie A), ugyanis 2012 nyarán a PSG a másodosztályú Pescarától igazolta le.