Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dortmund eszement végjátékban egyenlített Hoffenheimben! – videóval

Kiváló lehetőség adódott a Hoffenheim előtt, hiszen a szezon eleji formát mutató Borussia Dortmundot fogadhatták a Rhein-Neckar-Arenában. Julian Nagelsmann együttese ugyan a Bayern ellen gyengének találtatott, a bajnoki címről nem mondtak még le, így ez a mérkőzés az erődemonstráció ígéretét hordozta magában.

1. félidő: A mérkőzés lendületesebben nem is kezdődhetett volna: a hazaiak kölcsönből visszatérő csatára, Joelinton vágta magát a tizenhatosig néhány másodperc elteltével, de könnyen megadta magát, így Osmers sípja nem kiáltott büntetőt. Néhány perccel később Pulisic ismételte meg a manővert a másik oldalon, a remélt tizenegyes azonban itt is elmaradt. A tempó a továbbiakban sem mérséklődött, a Hoffenheim pedig sokáig nem is talált ellenszert a vendégek nyomasztó mezőnyfölényével kombinált lendületes előrejátékára.

A játékrész végére azonban átbillent a mérleg a hazaiak oldalára, akik hosszú indításaikkal, és csatárpárosuk, valamint szélsőik sebességével próbálták a Darazsakat kellemetlen helyzetbe hozni. Jó néhány kihagyott sinsheimi lehetőség után aztán az egész félidőben lelőhetetlen Joelinton szerezte meg a vezetést egy védelmi hibát követően. Ezzel tehát biztossá vált, hogy Favrénak újat kell húznia, mert a csatár nélküli játék által produkált nulla lövés, és a védelem teljes fejetlensége sok jóra nem engedett következtetni…

2. félidő: Ha húzott is újat a svájci, az bizonyosan nem jött be, hiszen alig tíz perc elteltével már két lesgólt is szerzett a Hoffenheim. A továbbiakban sem szabadult fel a vendég kapu, sőt még az előzetesen center pozícióba nevezett Marco Reus is a védekező harmadba kényszerült. Nem csoda hát, hogy a vendég mester tíz percen belül kihasználta mindhárom cserelehetőségét. A friss tüdők hoztak némi életet az őszi légy módjára döngicsélő sárga-feketék játékába, és ideig-óráig nyomást tudtak gyakorolni vendéglátóikra.

Ez lett végül a vesztük, hiszen egy kontra végén a gólnál is nagyot hibázó Diallo mutatott be cselgáncs-mozdulatot a száguldó Kramaricson, minek hatására természetesen villant a piros. Ritkán hallunk ilyet, de végül ez hozta meg a Borussia harci kedvét: az emberhátrányban rohamozó BVB Pulisic góljával kiegyenlítette a találkozót a 84. percben! A csereként beálló Szalai, és csapattársai tehát ezúttal nem tudták megismételni a tavaly bronzérmet jelentő bravúrt a Dortmund ellen.

1899 Hoffenheim – Borussia Dortmund 1-1 (1-0)
Helyszín: WIRSOL Rhein-Neckar-Arena (Sinsheim); Vezette: Harm Osmers
Gólszerzők: Joelinton (44.) ill. Pulisic (84.)
Sárga: Posch (57.), Nordtveit (90+1.) ill. Dahoud (21.)
Kiállítva:ill. Diallo (75.)

1899 Hoffenheim: Baumann – Bicakcic, Vogt, Posch – Brenet, Bittencourt, Grillitsch, Zuber (Nordtveit 70.), Schulz – Joelinton (Belfodil 86.), Kramaric (Szalai 78.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann.

Borussia Dortmund: Bürki – Piszczek, Akanji, Diallo, Schmelzer – Dahoud (Delaney 60.), Witsel – Wolf (Sancho 61.), Kagava (70.), Pulisic – Reus. Vezetőedző: Lucien Favre